Marad a művészek különadója

Pozsony |

<p>Továbbra is kénytelenek lesznek jövedelmük két százalékát befizetni az Irodalmi, a Képzőművészeti és a Zenei Alap számlájára az írók, képzőművészek és zenészek.&nbsp;</p>

 

A parlament ugyanis ma elutasította az SDKÚ-nak az illeték eltörlésére irányuló javaslatát. Az indítványt Magda Vášáryová és Miroslav Beblavý terjesztette be. Ha a smeres többség elfogadta volna a javaslatot, az a művészeknek éves szinten 700 ezer eurós megtakarítást jelentett volna.  Vášáryová emlékeztetett, ez egy kommunista csökevény, melyet 40 éve vezettek be, és már éppen ideje lenne eltörölni, mivel a politikának nincs mit keresni a kultúrában, Beblavý szerint a jelenlegi helyzet abszurd, ugyanis a művészeket először megadóztatják rendesen, mint a többi állampolgárt, és még ezen felül jövedelmük két százalékát is be kell fizetni a különböző alapokba.  Marek Maďarič nem értett egyet az ellenzéki politikusokkal. Emlékeztetett, hogy az így befolyt összeget minden évben alkotói ösztöndíjakra, díjakra, szociális támogatásokra, alkotóházi támogatásokra fordítják. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?