Pozsony. Talán nem műszaki hiba miatt tűnt el a korrupcióval gyanúsított récsei polgármester ellen begyűjtött perdöntő bizonyíték, egy fontos beszélgetésről készült felvétel. Elképzelhető, valaki szándékosan nyúlta le az anyagot.
Mára testet öltött a virtuális hiba?
Pozsony. Talán nem műszaki hiba miatt tűnt el a korrupcióval gyanúsított récsei polgármester ellen begyűjtött perdöntő bizonyíték, egy fontos beszélgetésről készült felvétel. Elképzelhető, valaki szándékosan nyúlta le az anyagot. Lapértesülések szerint a feltételezést alátámasztó szakértői vélemény már az illetékes ügyésznél van. A belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság egyelőre hallgat a dologról, a lehallgató berendezés meghibásodásával kapcsolatos magyarázatuk mindenesetre ma már kevésbé tűnik hitelesnek. A katonai ügyészség nem mondta ki egyértelműen, szándékosan vagy véletlenül, gondatlanságból törölte-e le valaki a vitatott hangfelvételt. „A szakértői véleményt még szemtanúk vallomásával kell kiegészíteni. Csak aprólékosabb nyomozás eredményeképpen állapíthatjuk meg, milyen bűncselekményről volt szó, és ki követte el” – nyilatkozta Kamil Polčan katonai főügyészhelyettes. Mikuláš Gardecký katonai főügyész sem akar elhamarkodott következtetéseket levonni. „Egyelőre sok a megválaszolatlan kérdés, a nyomozás még tart. Biztos nem volt minden rendben” – tette hozzá Gardecký. Vladimír Palko belügyminiszter és Jaroslav Spišiak, az országos rendőrfőkapitány első helyettese néhány héttel ezelőtt egyaránt hangoztatta: meghibásodott a hardver, így a rendszer nem archiválta az anyagokat. „Az egyik szlovák napilapban megjelent cikk csupán személyes véleményt tükröz. Ne tévesszenek össze a nyomozóval! Nem tudok semmit. Bizonyos személyek már régebben megmondták, mi az igazság” – nyilatkozta lapunknak Spišiak. A belügyminisztérium, míg tart a nyomozás, nem kíván hozzászólni az ügyhöz. (dem, p)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.