Már nem rendelhetünk Ubert Pozsonyban

taxi
Pozsony |

Kedd este tíz órától felfüggesztette tevékenységét Szlovákiában az Uber alternatív taxisszolgálat egy bírósági döntés alapján, amely előírja, hogy sofőrjei csak érvényes taxisengedéllyel vezethetnek.

Több mint két évvel azután, hogy az Uber belépett a szlovák piacra, kénytelen félbeszakítani a tevékenységét. A Pozsonyi I. Járásbíróság ugyanis egy februári döntésben igazat adott a taxisszolgálatok beadványának, s közölte, az Uber köteles betartani a taxisszolgálatokra vonatkozó előírásokat. Mivel a társaság a meghatározott határidőn belül nem fellebbezett a döntés ellen, az hatályba lépett.

Várnak a döntésre

Az Uber azt állítja, hogy eddig semmilyen bírósági határozatot nem kaptak meg írásban. „További információkat csak a dokumentumok áttanulmányozása után teszünk közzé” – nyilatkozta Miroslava Jozová, az Uber szlovákiai és csehországi képviseletének szóvivője.

Az Uber sofőrjei és ügyfelei kedd este kaptak értesítést a szolgáltatás felfüggesztéséről. „Az Uber ideiglenesen leállítja tevékenységét Pozsonyban. Miután a sajtóból értesültünk, hogy a szlovák bíróság felszólított minket tevékenységünk leállítására, döntöttünk. A bíróság döntését tudomásul vettük, bár írásos változatát mind ez ideig nem kézbesítették. Ezért határoztunk úgy, hogy pozsonyi vállalkozásunkat leállítjuk, amíg nem tisztázódik az ügy” – írta a társaság ügyfeleinek.

Az Ubert a taxisszolgálatok szövetsége perelte be, ugyanaz a szervezet, amely a fővárosban több tiltakozó akciót és tüntetést is szervezett az alternatív szolgálat ellen. A bíróság egy az egyben ugyan nem tiltotta be az Ubert, csupán meghatározta, hogy sofőrjeinek teljesíteniük kell a szigorú előírásokat, s kérvényezniük kell a taxizáshoz szükséges engedélyt. Bár a társaságnak sok hivatalos taxisofőr is dolgozott, sofőrjeinek többsége mégis magánszemély volt, engedély nélkül.

Készül az új törvény

A közlekedésügyi tárca készülő törvénymódosítása az Uberhez hasonló társaságok tevékenységét is szabályozni fogja, az amerikai székhelyű cég ezért még nem távozik végleg a szlovák piacról. A tárca egyszerűsíteni akarja az alternatív szolgáltatások tevékenységét, de a klasszikus taxisokra vonatkozó szabályokat is. „A javaslat a megosztáson alapuló gazdaságban fellelhető új trendekre reagál, és támogatja a személyszállításban használt digitális platformokat. A változások érintik majd az ellenőrző mechanizmusokat is, amelyek célja az ellenőrzések hatékonyságának növelése” – állítja Karolína Ducká, a közlekedésügyi minisztérium szóvivője. Azt, hogy mikorra készülhet el a törvény, egyelőre nem tudni. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?