Már Kollár sem támogatja Matovič elképzeléseit

Kollár ezúttal nem volt hajlandó napirendre tűzni Matovič javaslatát, amely a képviselők fizetésemelésének befagyasztására vonatkozik
Pozsony |

Igor Matovič továbbra sem mondott le arról az elképzeléséről, hogy befagyassza a parlamenti képviselők és Zuzana Čaputová köztársasági elnök fizetésemelését, de úgy tűnik, hogy az OĽaNO elnökének javaslatát ezúttal az egykori szoros szövetségese, Boris Kollár (Sme rodina) fogja elgáncsolni.

Igor Matovič még februárban rukkolt elő azzal az elképzeléssel, hogy a parlamenti képviselők fizetését jelentősen csökkenteni kellene. A képviselők alapbére a jelenleg hatályban lévő jogszabályok alapján az előző évi bruttó nemzeti átlagbérromszorosát teszi ki, és ehhez hozzáadódnak még a különféle járulékok. Ennek eredményeként a fizetésük jelenleg havi bruttó 5400 és 5900 euró között mozog. Matovič azt javasolta, hogy az alapbért csökkentsék a harmadára, a különféle járulékokat pedig a politikai pártok büdzséjéből finanszírozzák, ezzel 30 millió eurót megspórolva az állami költségvetésben a következő választási időszakban. A javaslat azonban elbukott, mivel az OĽaNO frakcióján és négy független képviselőn kívül más nem támogatta.

Matovič nem adja fel

Az OĽaNO elnöke azonban nem adja fel, hétfőn előhozakodott egy javaslattal, amelyben ismét a képviselők fizetését vette elő. Ezúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy 2023 második felében a honatyák fizetése várhatóan további 800 euróval emelkedni fog. Sőt, Matovič Zuzana Čaputová köztársasági elnök fizetését is előhúzta: rámutatott, hogy az államfő bére 14 408 euróról 16 976 euróra nőhet. Az OĽaNO vezetője a parlament májusi ülésére be akart terjeszteni egy javaslatot, amellyel befagyasztotta volna az említett emeléseket.

Boris Kollár, a parlament elnöke azonban kedden kijelentette, nem veszi fel a parlamenti napirendjére az említett javaslatot. A Sme rodina vezetője a TASR-nek úgy indokolta a döntést, hogy nem szegheti meg a törvényt. A házszabály ugyanis kimondja, hogy ha a parlament elutasított egy javaslatot, akkor a következő 6 hónapban a képviselők nem terjeszthetnek be egy ugyanilyen tárgyú törvénymódosítást.

„Értem, hogy Igor Matovič miért csinálja ezt, értem azt is, hogy igaza van, de nem tehetem meg, nem szeghetek törvényt

fogalmazott a házelnök.

Kettős mérce?

Érdekesség, hogy Kollárt a közelmúltban érték bírálatok a házszabály sajátos értelmezése miatt. Nemrégiben éppen Matovič javaslata miatt alakult ki vita, amelynek értelmében 500 eurót fizetett volna mindenkinek, aki részt vesz a szeptemberi előre hozott választáson. A javaslatot az előző ülésen elutasították, ennek ellenére egy hasonló törvénymódosítás mégis felkerült a májusi ülés napirendjére.

A sajátos ellentmondásra Ondrej Dostál, az SaS képviselője levélben is figyelmeztette a házelnököt.

Matovič új javaslata a törvényben meghatározott hat hónapos határidő lejárta előtt került a parlament napirendjére, ezzel megsértve a házszabályban foglaltakat

üzente Dostál.

Peter Pčolinský (Sme rodina), a parlament alelnöke azonban azzal érvelt, hogy Matovič röviddel azelőtt terjesztette be az újabb 500 eurós javaslatot, hogy az előző változatot a parlament elutasította, így erre nem vonatkozik az említett hat hónapos határidő.

Kollár azonban a fizetések befagyasztásának ügyében nem volt ilyen kompromisszumkész, egyértelműen leszögezte, hogy Matovič javaslata nem kerülhet fel a napirendre.

Az államfő már lépett

Az OĽaNO elnökének javaslatával kapcsolatban egyébként Čaputová szóvivője, Martin Strižinec is megszólalt.

A köztársasági elnök nem fog a képviselők médiában elhangzott felhívásaira reagálni, és nem avatkozik bele a pártok kampányába azzal, hogy az utolsó pillanatban benyújtott javaslatok támogatásáról biztosít bárkit is

jelentette ki a szóvivő.

Hozzátette, az államfő még szeptemberben maga kereste fel Eduard Heger miniszterelnököt egy levélben, melyben megkérte, hogy a következő állami költségvetés összeállításakor vegye figyelembe az aktuális gazdasági helyzetet, és ennek fényében döntsön az alkotmányos tisztviselők fizetéséről.

„Az OĽaNO politikusainak elég ideje lett volna reagálni az államfő javaslatára. A köztársasági elnöknek nem kellett ehhez semmilyen nyilvános felhívás vagy sajtótájékoztató”

– fogalmazott a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?