Közélet

Már kedden lépéseket tesznek a mezőgazdasági támogatások ügyében

Pozsony | A kormány már az első napjától kezdve a polgárokért akar dolgozni, ezért Gabriela Matečná (SNS-jelölt) földművelésügyi miniszter már kedden (március 27.) bemutatja azokat a lépéseket, amelyeket a kelet-szlovákiai mezőgazdasági támogatások kapcsán kirobbant ügyben fog tenni. Ezt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő közölte a kormányprogram elfogadása után.
TASR

2018. március 27. 13:54

- TASR-felvétel

„Matečná miniszter asszonyt teljesen támogatom. Nem fogom megakadályozni egyik lépését sem, amelyet szükségesnek tart megtenni” – mondta a kormányfő azt is hozzátéve, hogy a részleteket kedden fogják ismertetni. 

„A legfontosabb feladatunk, hogy az embereket szolgáljuk. Azon fogok dolgozni, hogy azoknak segítsünk, akiknek erre szüksége van, és azokat büntessük, akik megpróbálnak visszaélni a rendszer alkotta lehetőségekkel” – biztosított Pellegrini.

Hozzátette: Ha bebizonyosodik, hogy az ügyben valaki megsértette a törvényt, akkor a büntetőeljárást végző szerveknek cselekedniük kell, és mindegy, hogy kiről van szó, még ha például a Smer-SD tagjai is azok. 
 

2018. március 25. 14:18

Pellegrini: elfogadhatatlan, hogy valaki visszaéljen a rendszerrel

Az új kabinet vezetőjeként Pellegrini célja, hogy az országot a rendes parlamenti választásokig elkormányozza. „Azt nem tudom, hogyan értékelik majd a polgárok a munkánkat, de azt kívánom Szlovákiának, hogy az országot ne vezessék olyan emberek, akik adócsalást követtek el, akik lehallgattak valakiket, illetve akiknek kapcsolatai vannak a maffiával” – üzente. 

A kormány már szerdán (március 28.) meghatározza az ún. kihelyezett tárgyalásaik időpontjait. „Már április elején meglátogatjuk a kevésbé fejlett járásokat” – jelezte Pellegrini. 

Pellegrini kormányfő megköszönte a képviselőknek, hogy bizalmat szavaztak neki. Az új kormányt 81-en támogatták, ami Pellegrini szerint nem olyan törékeny többség, amely egy képviselőn állna. 

Önnek ajánljuk
Frissítve

Percről percre: országszerte tüntetnek a Kuciak-gyilkosság évfordulóján

Kiska: Az Alkotmánybíróság az ország legfontosabb és legbefolyásosabb intézménye

A hasznos mikroorganizmusok szerepe egészségünk megőrzésében

Egy apa harca az igazságért

Galántán elmarad
 az U13-as teremtorna

Frissítve

A NAKA Alsóhatáron - gyilkosság gyanúja miatt őrizetben a polgármester

Legfrissebb galériák
Olvasta már?