Már hazajöhet a két zselízi fiatal

<p>Szabadon engedik a Kanadában november óta fogva tartott két zselízi fiatalembert. A torontói bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy ha nem folyamodnak menekültstátuszért, akkor hazatoloncolják őket.&nbsp;</p>

A hivatalos formaságok még eltarthatnak néhány napig, Éder Zoltán és Szabó Gyula leghamarabb a jövő héten térhet vissza Szlovákiába.

A két fiatalembert november 14-én tartóztatták le a torontói repülőtéren, mert a határőrök nem hitték el nekik, hogy turistaként érkeztek az országba. Októberben egyszer már ugyanezen okból hazaküldték őket, de Éder Zoltán Kanadában élő édesanyját biztosították az ottani hatóságok, hogy ha vállalja a fiúk költségeit, nincs akadálya a beutazásuknak. Éder Ildikó tehát újra küldött a fiúknak meghívólevelet, de a határőrök ennek ellenére azt követelték tőlük, hogy igazolják, hazautazásukig elegendő költőpénz van náluk. Ez hivatalosan napi 150 kanadai dollárt jelent egy személyre, de a fiúknál „csak” mintegy 800 dollár készpénz volt és bankkártya. Utóbbit a határőrök nem tartották elegendő biztosítéknak, és egy torontói menekülttáborba vitték a két fiatalembert.  Tavaly négy bírósági tárgyalásuk volt, de hiába jelentették ki minden alkalommal, hogy nem kívánnak Kanadában letelepedni, óvadék ellenében sem engedték szabadon őket. Csütörtökön először Éder Zoltán, majd Szabó Gyula állt a bíróság elé. Mindketten kijelentették, turistaként érkeztek Kanadába, ezt követően a bíró felajánlotta a fiúknak, hogy turistaként maradhatnak, de a fiúk ebből már nem kértek. A két fiatalember most még a menekülttáborban van, nem tudni, mikor szabadulnak.  Rendőrök kísérik majd őket a repülőtérre és felültetik valamelyik Európába tartó gépre. A megváltott jegyük január 13-ra szól, de a kanadai hatóságok korábbi időpontra is átírathatják. További részletek nyomtatott kiadásunkban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?