Már gyanúsított Igor Štefanov

Pozsony |

<p>Eljárást indított a faliújságtender ügyében Igor Štefanov volt régiófejlesztési miniszter ellen a rendőrség közbeszerzés manipulációjának gyanújával.</p>

Ha bebizonyosodik bűnössége, 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Ő, és négy állítólagos bűntársa szabadlábon védekezhet.

A rendőrség tavaly márciusban Marián Janušek, korábbi régiófejlesztési miniszter ellen közbeszerzés manipulálása, hűtlen kezelés és hivatali jogkörrel való visszaélés gyanújával indított eljárást. Radoslav B., Tomáš L. és Zdenka K. ellen közbeszerzés manipulációjának gyanújával indult eljárás.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak egyelőre ismeretlen bűntársaikkal együttműködve úgy szabályoztak egy közbeszerzést, hogy a feltételek egy előre kiválasztott pályázónak kedvezzenek. Az elkövetők a közbeszerzési pályázatot a minisztérium egy lezárt folyosóján levő faliújságon tették közzé. Ezt követően három cégnek küldték el a pályázatot, melyből kettő képviselői konzorciumként jeleztek vissza, egyedüli ajánlatként. Ezt az ajánlatot sikeresként értékelték, annak ellenére, hogy formailag hibás volt, és a kiértékelést követő napon aláírták a 97 millió euróról szóló szerződést.

Ebből 12,7 milliót ki is fizettek. Az Új Szó Online-t Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?