Már a NAKA is nyomoz a mentőtender ügyében

Pozsony |

Már a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is nyomoz a mentőszolgálattal kapcsolatos közbeszerzés ügyében – tájékoztatott Janka Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának tagja.

A több mint 100 mentőállomást üzemeltető Falck vállalat bejelentette, hogy távozik az országból. A mentőállomások üzemeltetésére ezért nyáron közbeszerzési eljárást írt ki az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS), mely gyanús körülmények között végződött. A tender győztese a Life Star Emergency (LSE) nevű vállalat lett, melyről később kiderült, hogy szoros szálak fűzik a döntőbizottság tagjaihoz. Az öttagú bizottságából legalább négy személynél felmerült az összeférhetetlenség gyanúja.

Janka Cigániková szerint a tender nemcsak az összeférhetetlenség miatt törvénysértő, hanem azért is, mert nem az arra vonatkozó törvények szerint járt el az ÚDZS. A közbeszerzési eljárásokat az Európai Unió egységes irányelvei szerint kell lebonyolítani, nem pedig az egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó törvények alapján. Cigániková elmondta, hogy az ügyben már a NAKA is nyomozást indított. A parlament egészségügyi bizottsága múlt héten képviselői ellenőrzést indítványozott, melynek keretein belül betekintettek volna a gyanús tenderrel kapcsolatos dokumentumokba.

Tomáš Haško, az ÚZDS elnöke azonban elutasította a kérvényt, mondván, hogy nem akarnak beavatkozni az éppen zajló rendőrségi nyomozásba. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy Haško indoklása nem állja meg a helyét, ezért további jogi lépéseket terveznek. Cigániková Haško leváltását javasolta Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszternek. Kalavská az ügyben panaszt nyújtott be a Főügyészségnek, mely továbbította azt a Pozsony Megyei Ügyészségnek.

A miniszter csütörtökön kijelentette: ő is szeretné, hogy az ügy megoldódjon, de jelenleg ennél többet nem tehet.

„Korlátozott a hatásköröm ebben a kérdésben. Létrehoztunk egy munkacsoportot, mely a hatályos törvények megváltoztatásán dolgozik, hogy valahogy én is beavatkozhassak az ügybe”

– közölte Kalavská.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?