Manfred Haidl az idei díjazott

A Boldog Gizella-díjat a képviselő-testület a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában nyújtott érdemek elismerésére alapította, a mostani díjazottról egy héttel ezelőtt zárt ülésen határozott.

Az esztergomi volt Megyeháza dísztermében, szerdán, kora délután került sor az ünnepélyes átadó ünnepségre. A díjazottat elkísérte Esztergomba a bambergi egyetem rektora, valamint Dieter Brosch úr is, aki Haidl professzor nyugdíjba vonulása után a két testvérváros felsőoktatási intézményeinek kapcsolatáért is felel.

Esztergom város részéről Knapp János Pál alpolgármester és a képviselőtestület tagjai közül is többen részt vettek a ceremónián, valamint jelen volt a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola főigazgató helyettese Dr. Magyar György, továbbá Lachner Zoltán és további főiskolai oktatók.

Knapp János Pál alpolgármester köszöntője és méltató szavai után Dr. Magyar György idézte fel Haidl professzor esztergomi érdemeit.

Mindkét város iskolaváros és egyben egyházi központ is a maga országában, így a városok közötti kapcsolatok megindulása mellett, azzal szinte egy időben megkezdődött a felsőoktatási intézmények között is az együttműködés. Manfred Haidl professzor a bambergi Otto Friedrich Universitat szociálpedagógus-képző intézetének szakvezetője volt az az ember, aki a kezdetektől, rengeteg energia ráfordítással és nagy szimpátiával látott hozzá a az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolával az együttműködés kereteinek kialakításához.

Többek között az ő munkájának is az eredménye, hogy az esztergomi főiskolán, közös fejlesztéssel, európai szintű szociálpedagógus képzés jöhetett létre. Azt is Dr. Manfred Haidlnak köszönhetjük, hogy immár több mint egy évtizede évenként két-három esztergomi hallgató vehet részt bambergi részképzésen. Az ő jóvoltából rendszeresek azok a csoportos szakmai cserelátogatások is, amelyek a két intézmény között zajlanak, és amelyeket minden alkalommal szakmai tudományos előadások és szemináriumok kísérnek.

A két város kapcsolatát gazdagító munkáját Esztergom városa (Haidl professzor úr nyugállományba vonulásakor) a Boldog Gizella díj adományozásával ismeri el. Haidl úr Esztergom alpolgármesterétől vette át a díjat, majd ezekkel a szavakkal állt a mikrofonhoz: Kedves, magyar barátok! – a magyar szavak után németre váltott, és elmondta, hogy meglepetésként érte ez a kitüntetés, fel kell dolgoznia ezt az élményt. Ezt követően Haidl úr elmondta, hogy tizenkét éve került kapcsolatba városunkkal, akkor az esztergomi főiskola jubileumi ünnepségén vett részt. Ekkor karolt belé egy előrelátó ember és kérte meg őt, tegyen valamit a két felsőoktatási intézmény kapcsolatáért.

A 12 év alatt mindig örömmel jöttem ide – mondta a kitüntetett –, a főiskola oktatói a barátaim lettek, mindig szívemen viseltem a két nép és a két város közötti barátságot. Majd kihangsúlyozta: amit elértünk, csak együtt érhettük el, egyedül nem sikerült volna. Felidézte a díjazott azokat a közös élményeket, amik Esztergomban és Bambergben érték a kapcsolatok révén, közel kétszáz embert hozott ez idő alatt Esztergomba és Bambergben is sokan jártak az ő közreműködésével. Köszönetet mondott esztergomi barátainak és ígérte, ugyan nyugállományba vonul, de nem csak az emlékeit fogja őrizni, hanem dolgozni fog a jövőben is a két városért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?