Malina Hedvig pszichiátere szerint Robert Kaliňák tudatosan hazudik

VRABEC MÁRIAPozsony. A belügyminiszternek címzett nyílt levélben vette védelmébe Jozef Hašto Malina Hedviget.

VRABEC MÁRIA

Pozsony. A belügyminiszternek címzett nyílt levélben vette védelmébe Jozef Hašto Malina Hedviget. A pszichiáter a múlt héten e-mailben küldte el a levelét Robert Kaliňáknak és néhány értelmiséginek, majd az utóbbiak biztatására a média tudomására hozta, és ajánlott levélben is feladta.

Jozef Hašto a 2006. augusztus 25-i támadást követően kezelte Malina Hedviget a poszttraumás stressz miatt, és azóta számos interjúban elmondta, hogy észrevételei alapján a lány nem hazudott. Erre több alkalommal felhívta az illetékesek figyelmét is, 2006-ban levélben fordult több parlamenti képviselőhöz, és a kormány alelnökéhez Dušan Čaplovičhoz, 2008-ban pedig Ján Mikolaj oktatási miniszternek írt levelet, miután az egy tévéműsorban hazugnak nevezte Hedviget. Szakvéleményére azonban senki nem volt kíváncsi, az ügyészségi csoport, amely a hamis tanúzás ügyében vizsgálódik, a mai napig nem hallgatta ki őt.

Tudatosan hazudik, mert ismeri az igazságot

A mostani nyílt levél reakció Robert Kaliňáknak a Sme napilapban megjelent interjújára, melyben ismételten kijelentette, hogy Malina Hedvig hazudott. Kaliňák szerint még nem biztos, hogy bűncselekménynek minősül a hazugsága, de a bizonyítékok alátámasztják a rendőrség álláspontját. A belügyminiszter öt bizonyítékot nevezett tett meg: a nyálmintát a boríték bélyegén, amelyben Hedvig visszakapta az iratait; azt, hogy a borítékot a lakóhelyével szomszédos faluban adták fel; a blúzán talált feliratot, amely a rendőrség értelmezése szerint az ő kézírása (a grafológusok szerint viszont ezt nem lehet egyértelműen megállapítani); a támadás előtti mozgásában észlelt logikátlan időintervallumokat; és azt, hogy az állítólagos támadók sikerrel abszolválták a hazugságvizsgálatot.

Jozef Hašto a kijelentésekre reagálva felhívja Robert Kaliňák figyelmét, hogy negyvenhét terápiás órát töltött a lánnyal, ismeri a családját, az egészségügyi dokumentációját, és a nyomozati aktáját, áttanulmányozta a támadás után készült CT-felvételeket, és mindebből teljesen egyértelmű számára, hogy megbízható, igazmondó személlyel áll szemben.

„Nem könnyű leszögeznem, hogy az ügyében ön hazudik, vagy valamilyen rejtélyes okból egyszerűen nem mond igazat” – írja a pszichiáter, hozzátéve, hogy merőben felesleges azon gondolkozni, hiszi-e Kaliňák amit mond, vagy tudatosan hazudik, mert a hivatalából kifolyólag adottak a lehetőségei, hogy az üggyel kapcsolatban minden információt megszerezzen.

Hašto felhívja Kaliňák figyelmét arra is, hogy a Malina Hedviget ért támadások potenciálisan minden magyar nemzetiségű szlovák állampolgárt sértenek.

Kaliňák elutasította

a levelet

Bár Erik Tomáš belügyi szóvivő kérdésünkre először azt mondta: nem fog reagálni Hašto levelére, egy órával később mégis szétküldte a sajtónak a tárca állásfoglalását. Ebben a pszichiátert vádolja hazugsággal és megismétli: a rendőrségi nyomozás már 2006-ban véget ért, az ügyészség jelenleg csak azt vizsgálja, hogy Malina Hedvig cselekedetét bűncselekménynek lehet-e minősíteni. Tomáš szerint Hašto megkérdőjelezi a tárgyi bizonyítékokat is. „Ez csak arról tanúskodik, hogy már nem csak pszichiátere, de védőügyvédje is Malina Hedvignek, ezért kérdőre vonható függetlensége és szakmai megítélése” – írta a szóvivő.

Tomáš a miniszter korábbi kijelentései ellenére állítja, a belügyminiszter nem akarja befolyásolni az ügyészségi eljárást, ezért bízik benne, „a pszichiáter sem fogja nyílt leveleivel befolyásolni a választási kampányt.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?