Milan Majerský, a KDH elnöke ismét megpályázza a mozgalom elnöki posztját. Közölte, hogy a tisztújító kongresszus márciusban lesz, elnököt és elnökséget is választanak a küldöttek. Ivan Šimko is indul a pártelnöki posztért.
Majerský ismét indul a KDH elnöki posztjáért, márciusban lesz a kongresszus
„A közel négyéves elnökségem alatt egyetlen fontos és nagy feladatom volt, visszavezetni a KDH-t a parlamentbe, ami sikerült” – jelentette ki, és köszönetet mondott mozgalma csapatának.
Felidézte, hogy a KDH két cikluson keresztül nem volt bent a parlamentben, a márciusi közgyűlést pedig kulcsfontosságúnak tartja, mert elnökséget is választanak. Körülbelül 350 küldött lesz. „Ezt a pártszervet is szeretném rugalmasabbá tenni” – mondta a tervei kapcsán.
Beszélniük kell a mozgalom további működéséről is. „Új helyzet állt elő, most már van parlamenti frakciónk, képviselőink, nyilván nekik is van mondanivalójuk, merre haladjon tovább a mozgalom, de egyben mindannyian biztosak vagyunk: a KDH keresztény-konzervatív párt marad, és az ilyen beállítottságú választók nézeteit fogja védeni és képviselni a parlamentben” – szögezte le. A mozgalom stratégiáján szeretne dolgozni, hogy a következő választáson még jobb eredményt érjenek el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.