A Magyar Nemzet munkatársai a szombati budapesti tüntetésre összeállítottak egy szamizdat kiadványt, miután a hét elején kiadójuk bejelentette, hogy beszüntetik a napilap kiadását. Magyarországon azonban a nyomdák sorra utasították vissza a kiadvány kinyomtatását, a szerkesztőségnek végül külföldön kellett segítséget kérnie.
Magyarországon nem találtak nyomdát, Pozsonyban nyomták a szamizdat Magyar Nemzet felét
Magánkiadásban, 20 ezer példányban szeretett volna kiadni egy utolsó utáni kiadványt a szombati kormányellenes tüntetésre a Magyar Nemzet szélnek eresztett szerkesztősége. Lukács Csaba, a napilap munkatársa az Új Szónak elmondta, a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mediaworks nyomdája, ahol eddig a Nemzetet nyomták, kapacitáshiányra hivatkozva utasította őket vissza. Hasonlóképpen jártak több magyarországi nyomdánál is. Volt, ahol azt mondták, nincs elég újságpapírjuk, volt, ahol először hajlottak az együttműködésre, majd hamarosan jelezték, meggondolták magukat. A szerkesztőség végül az Új Szón keresztül lépett kapcsolatba a pozsonyi Petit Press nyomdájával, ahol ki is nyomtattak 20 ezer példányt a kiadványból. Közben egy másik magyarországi nyomdával is meg tudtak egyezni, így végül 40 ezer példányt vittek ki a szombati budapesti tömegdemonstrációra.
„Elképesztő élmények értek bennünket a tüntetésen – mesélte lapunknak Lukács Csaba. – A 40 ezer példány pillanatok alatt elfogyott, az emberek pedig sorra jöttek, hogy megöleljenek bennünket. Négy szalmakalapba gyűjtöttük a támogatást, végül 26 kilónyi pénz gyűlt össze, ami bőven fedezni fogja a nyomdaköltségeinket. A felesleget jótékony célokra fogjuk felajánlani.”
Lukács Csaba szerint az, hogy a 40 ezer újság elfogyott, és csak kb. minden ötödik ember kezében lehetett Nemzetet látni, jól mutatja azt is, mennyien vettek részt a demonstráción.
A Magyar Nemzet újságírói egyelőre semmit nem tudnak további sorsukról. A következő héten még várhatóak tárgyalások. Közben már korlátozni kezdték a munkatársak bejárást is a szerkesztőségbe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.