Magyarország: egy hónap alatt már 6000 fős a fogyás

Orbán Viktor

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szó szerint arculcsapásként hathatnak a kormánypropagandára.

Az Orbán-kormányok a jelek szerint hiába hozzák az újabb és újabb „családvédelmi intézkedéseket”, a statisztikák szerint 2019 januárja minden korábbinál rosszabb születési és halálozási adatokat hozott. 

„Mi, magyarok csak magunkra számíthatunk. Ezért meghirdettük a családokról szóló nemzeti konzultációt. Ezt tartom a legkomolyabb ügynek a mai magyar politika napirendjén. Bízom abban, hogy létre tudunk hozni egy olyan megállapodást a magyar nőkkel, ami egyszerre segíti majd az ő életüket, és erősíti Magyarországot” – ezt a (az azóta megszűnt) Magyar Idők 2018. december 24.-i számában mondta Orbán Viktor. Novák Katalin család-, és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár pedig alig három napja mondta azt, hogy „a magyar kormány szerint az ország belső erőforrásaira támaszkodva is vissza lehet fordítani a demográfiai hanyatlást, nincs szükség a migrációra”, majd azt is hozzátette, hogy a kormány családpolitikai intézkedéseinek „már látszanak az eredményei is: a házasságkötések száma 2010 és 2018 között 43 százalékkal nőtt, a válásoké 22,5 százalékkal csökkent, 33,5 százalékkal csökkent az abortuszok száma, a termékenységi arányszám pedig a 2011-es 1,23-ról 2018-ra 1,49re emelkedett”. 

Romló tendencia 

Ehhez képest arculcsapásként hathatnak a kormánypropagandára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai a magyarországi demográfiai helyzetről. A Novák Katalin által említett házasságkötések száma például az egy évvel ezelőttihez képest 2019 januárjában 5 százalékkal csökkent, 1436 pár kötött házasságot, ami 76-tal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ennél is súlyosabb, hogy a népesség újratermelődése szempontjából legfontosabb mutató, a teljes termékenységi arányszám is ismét csökkent, egy nőre idén januárban 1,44 szülés jutott, tavaly ez még 1,5 volt. A teljes termékenységi arányszámot a 2010 utáni években nagy nehezen sikerült 1,26-ról 1,5-re feltornászni, ami persze még mindig elmarad a népesség egészséges korfájának hosszú távú fenntartásához szükséges minimum 2-től, de legalább azt mondhatta a kormány, hogy egy fontos népesedési mutatóban javul a tendencia. És mondta is, az elmúlt évek családpolitikai intézkedéseit kritizáló ellenzéki bírálatokra minden alkalommal az volt a kormány válasza, hogy tessék megnézni a teljes termékenységi arányszámot. Most ez is ismét romló tendenciát vett. 

Egy kisvárossal kevesebb 

„Kevesebb születés és több halálozás, nagyobb természetes fogyás” – a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójának már a címe is árulkodó: egyszerűen nem volt olyan mutató januárban, ami javult volna. 2019 januárjában 7364 gyerek született Magyarországon, 427-tel (5,5%) kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan drasztikusan nőtt a halálozások száma: 13 790 fő vesztette életét, ami 19 százalékos emelkedés, igaz, a KSH szerint ennek az egyik oka a januárban az országot elérő influenzajárvány is lehetett. A természetes fogyás így is 68 százalékkal nőtt a csökkenő születésszám és a növekvő halálozások miatt, a 2018. januári 3823-mal szemben 6426 fő volt idén januárban. 

A családok éve 

Ezzel párhuzamosan ezer lakosra 8,9 élveszületés és 16,6 halálozás jutott. „Előbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, utóbbi 2,6 ezrelékponttal magasabb, mint tavaly januárban” – olvasható a KSH jelentésében. Ez azt eredményezte, hogy a magyarországinépesség természetes fogyása a 2018. januári 4,6 ezrelékkel szemben 2019 januárjában 7,8 ezrelékre emelkedett. Idén januárban ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző értéknél. A házasságkötési arányszám 1,7 ezrelék volt, ez szintén romló adat, 0,1 ezrelékkel kevesebb, mint 2018 januárjában. A kormány 2018-at a „családok évének” minősítette, elvileg a teljes tavalyi év arról szólt, hogy a gyermekszületések és a házasságkötések számát családpolitikai intézkedésekkel növeljék. A januári demográfiai adatok alapján az év első hónapjaiban ezeknek enyhén szólva még nem volt foganatja a megcélzott társadalmi csoportok körében. Mint ismert, Orbán Viktor idén februárban újabb – ezúttal hétpontos – családvédelmi akciótervet hirdetett meg. Kérdés, ez önmagában elég lesz-e a katasztrofális demográfiai trendek megállítására. 

Rossz irány 

A 444.hu még 2017-ben közölt hosszú elemzést „Elveszett Magyarország aranytartaléka” címmel, melyben leírják, hogy a hetvenes évek közepi demográfiai hullám tagjai most kezdenek kifutni a szülőképes korból, és így sem sikerült megállítani az egyre gyorsuló népességfogyást. A kormányzati családpolitikai intézkedések iránya rossz, úgy koncentrálnak a három- és többgyerekes jómódú, középosztálybeli családok megsegítésére, hogy éppen ebben a társadalmi rétegben sokszor az első és a második gyerek sem születik meg – ezzel párhuzamosan az alacsony végzettségű, rossz anyagi helyzeten élők körében nő a születések száma. „Ha a jelenleg még gyermekvállalási korban lévő, 1973–77ben született, nagy létszámú generáció nem pótolja be hamarosan az eddigi elmaradt gyermekvállalásokat, az őket követő alacsonyabb létszámú generáció már képtelen lesz fordítani a termékenységi trendeken” – idézték akkor a kormány által létrehozott népesedési munkacsoport jelentését. A dokumentum 2012-ben készült, a jelek szerint teljesen fölöslegesen. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?