Magángazda-megkülönböztetés

Nyitra. Az elmúlt évben az állam agrárpolitikájának irányítói részéről tovább folytatódott a magángazdák diszkriminálása – állapította meg Pavol Bottka elnök a Szlovákiai Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szövetségének évzáró közgyűlésén.

A jogi személyek esetében a parlament eltörölte az állami támogatás megadóztatását, viszont a természetes személyekében ez nem történt meg. Az ásványi olajak adózására vonatkozó törvény módosításakor is csak a nagyüzemek észrevételeit vette figyelembe a törvényhozó testület, a magángazdák kéréseit nem. Évek óta hiába emeli fel szavát a szövetség a földadó eltörlése ügyében, továbbra sincs előrelépés. Kedvező hírnek számít viszont, hogy ezentúl több magángazda kérhet állami támogatást. A minisztérium ugyanis az eddigi érték felére csökkentette a dotációk folyósításához feltételül szolgáló, a termelésből származó bevétel minimális szintjét. Az állami támogatás odaítéléséről döntő bizottságokban viszont továbbra is csak elvétve kapnak helyet a szövetség képviselői.

A közgyűlésen jelen volt Peter Tatár parlamenti képviselő is, aki elmondta: elkészült az a javaslat, amely módosítaná a 42/1992. sz. transzformációs törvény 264/ 1995-ös novelláját. Emlékeztetőül: ez a törvénymódosítás tette lehetővé a szövetkezetek számára, hogy vagyonrészek helyett gyakorlatilag értéktelen vagyonjegyeket adjanak ki a jogosult személyeknek. Ám a szövetkezetek kétharmada még ennek a kötelességének sem tett eleget, miközben a kibocsátási határidő évekkel ezelőtt lejárt. A Tatár által beterjesztett módosítás 2002. december 31-éig hosszabbítaná meg ezt a határidőt, és az ellen a szövetkezet ellen, amely nem tesz eleget a törvényben foglaltaknak, szankciókat lehetne foganatosítani. Például megvonnák tőle a dotációt, sőt bírósági úton akár fel is számolhatnák az adott üzemet.

Esélyegyenlőséget kérnek az EU-tól

Nyitra. A közgyűlés előtt ülést tartott a Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyelország gazdaköreit tömörítő Közép-európai Gazdatanács. Képviselői az Európa Bizottság nemrég nyilvánosságra hozott javaslataira reagáltak, amelyek hátrányos helyzetbe hoznák az EU-hoz csatlakozni kívánó országok mezőgazdasági termelőit a jelenlegi tagok termelőivel szemben. A gazdatanács állásfoglalásában leszögezi: olyan gazdasági és politikai hozzáállást várnak az EU részéről, amely az egyesült Európában valamennyi partner számára esélyegyenlőséget biztosít. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?