Maďari.sk, Neznámy sused – nem olvassák agyon

Pozsony |

<p>Egyelőre nem döntögetnek olvasottsági rekordokat azok az internetes oldalak, amelyeket a közelmúltban indítottak szlovákiai magyar intézmények azzal a céllal, hogy a szlovákok jobban megismerhessék a kisebbség életét és gondolkodásmódját.</p>

 

2011-ben indult a Sme napilap internetes oldalán a Neznámy sused – Ismeretlen szomszéd projekt, tavaly pedig a Maďari.sk. A visszajelzések mindkét esetben jók, állítják az ötletgazdák. Az Ismeretlen szomszéd olvasottsága nem nagy, viszont szakmai igényességgel megírt anyagoknál ez nem is várható rögtön a kezdetektől, állítja Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. „Lépésről lépésre tudjuk csak elérni az embereket, ezért próbálunk néha kimozdulni a szakmai diskurzusból. Akiket aztán sikerül elérni, azoktól jók a visszajelzések” – magyarázta lapunk kérdésére Kollai. A cikkeket nem igazán véleményezik az olvasók: az eddigi legtöbb (négy) komment egy rövid könyvismertetőhöz érkezett, a kiadvány az 1990–2010 közti Magyarországot próbálja bemutatni a szlovák olvasóknak. Kollai szerint nem is várták azonnal, hogy olvasottsági rekordokat döntenek. „Az ilyesmit fokozatosan kell építgetni, a Facebookon is népszerűsítjük” – mondta az intézet igazgatója. A Sme szerkesztői Kollai elmondása szerint eddig nem emeltek kifogást egyik cikkük ellen sem. Az ismeretlen szomszéd a Terra Recognita Alapítvány, a Szlovák Külügyi Társaság, néhány hazai egyetem és a magyar intézet közös projektje. A tavaly ősszel indult madari.sk valamivel szélesebb spektrumból gyűjti össze az oldalra felkerülő anyagokat. Olvasottságuk változó, állítja Tokár Géza, az egyik szerkesztő. „Attól függ, milyen tartalom milyen formában kerül az oldalra” – jegyezi meg Tokár. Induláskor ezres, majd százas nagyságrendű volt naponta a látogatók száma, jelenleg napi nyolcvan–száz között mozog – teszi hozzá. A projektet eddig sikeresnek tartja. „A kapott visszajelzések alapján az oldalt most alakítottuk át, új külalakja van, és szeretnénk interaktívabbá tenni” – emeli ki a szerkesztő. Eddig állítólag több tucatnyi kérdést, visszajelzést kaptak, túlnyomó részük pozitív. Az oldalon magán nem lehet kommentelni, csak a facebookos bejegyzések alatt. „Ott vannak kevésbé pozitív hangvételű hozzászólások is, de az oldal célcsoportja nem a szlovák radikálisok, hanem az átlagos internetezők” – hangsúlyozza. Az oldalt a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Fórum Kisebbségkutató Intézet működteti.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?