Madách-műhely: Irodalmi Szemle

Három nagyobb pillérre épül a januári Irodalmi Szemle, ezek szerzői sorrendben: Csehy Zoltán, Elek Tibor, Grendel Lajos – utóbbi megtámogatva egy róla szóló tanulmánnyal is. Ebben Ligárt Angéla ügyesen húzza rá a minimalizmus irodalmi ismérveit (vagy az irodalmi minimalizmuséit) a Grendel-regényekre. A Grendel Lajos stílus- és szemléletváltása a magyar prózairodalomban alcímű tanulmány a minimalizmus jellemzőit keresi és találja vizsgált anyagában, valójában e vezérfonal mentén röviden összefoglalja az életművet. Némelykor kissé eltávolodva maga szabta szempontjaitól, például amikor a szerző első novelláskötete kapcsán megjegyzi, hogy bár jó volt a kritikai visszhangja, „Grendel a későbbiekben keveset nyilatkozott róla”; ugyanilyen esetlegesnek, a dolgozat kereteiből kilépőnek tűnik az megállapítás, mely szerint Grendel „szakított az idősebb nemzedék írói hagyományaival”. Továbbgondolásra ad lehetőséget „a letisztult, lecsupaszított, sőt pongyola nyelv” minimalista jegyként való meghatározása, hiszen kérdéses, hogy az ismétlések és a redundancia mint pongyolaság – úgy általában és Grendel esetében – mennyiben összeegyeztethető a letisztultsággal és a lecsupaszítottsággal.

Angerianus (Girolamo Angeriano) neve leghamarabb Balassi kapcsán merülhet fel a régi magyar irodalom régebbi és újabb olvasóiban; Csehy Zoltán az önmagát szöktető labdarúgó eleganciájával vizsgálja Angerianus Erotopaegnion című verseskönyvét, s természetesen Balassit is játékba hozza. A tanulmányhoz több – szerzője fordította – Angerianus-vers is tartozik.

Elek Tibor nem először szólal meg az önmaga irodalomtörténészi emlékezete folyamatos felfrissítésének vértezete mögül: itt közölt Tőzsér-tanulmánya a csaknem harminc évvel ezelőtt megjelent Genezis-kompozícióról a különös Tőzsér-kötet teremtéstörténete is egyben. A könyv egyébként az újrateremtését is megélte: a napokban jelent meg a Madách Magyar Antaeus című sorozatában, s – ennek utószavaként – az Elek Tibor-dolgozat is, mely a könyvet és az életművet alakulásuk ívei mentén, a szövegek összefüggésében láttatja.

Grendel Lajos magánbejáratú irodalomtörténete a két háború közti magyar líránál időzve Szabó Lőrinchez érkezett. Sok versrészlet beemelésével, tematikus bontásban követi a Szabó Lőrinc-lírát, a kritikai-irodalomtörténeti recepcióra támaszkodva.

A folyóirat Könyvről könyvre rovata három kritikát hoz (Szalay Zoltánét, L. Erdélyi Margitét, Demján Adalbertét), valamint Duba Gyulának egy terjedelmes portréesszéjét Veres Jánosról. Mindezek szépen megférnek egymás mellett, termékenyítően alakítva a lap Madách műhelybeli kontextusát.

Az erős, átgondolt szerkezetű januári szám jó szokásához híven hozza az előző évfolyam összesített tartalomjegyzékét, segítve a visszafelé olvasást és a keresést, míg leghátsó részének Eseménynaptára keresetlenül friss, mondhatni kortársi aktualizálással jelzi előre, hogy Győry Attila január harmincadikán immáron negyvenesztendős lesz. Amihez, belátható, szintén csak gratulálni lehet.