Machala és Kučera éhségsztrájkra is kész Svätoplukért

Pozsony |

<p>Akár éhségsztrájkkal is kész megvédeni a pozsonyi várban elhelyezett Svätopluk-szobrot Drahoslav Machala író, Robert Fico volt kormányfő tanácsadója és Matúš Kučera történész, a Svätopluk király (Kráľ Svätopluk) című könyv szerzője.</p>

Az éhezés csak a tiltakozás végső formája, "kelléktárukban" más is szerepel, például a polgári engedetlenség valamilyen megnyilvánulása. Közös nyilatkozatukban "óva intik a kalandorokat", tegyenek le a lovas szobor eltávolításának szándékáról, mert nem engedik meg, hogy az alkotást elmozdítsák a helyéről.

A szobor mellett a szélsőjobboldaliak is kitartanak. Augusztus 7-én nemzeti zarándoklatra készülnek a pozsonyi várba. A részvételre Marián Mišún, a Néppárt - Mi Szlovákiánk trencséni kerületi koordinátora, a Matica slovenská puhói (Púchov) elnöke a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) honlapján szólít fel.

A menet a Legfelsőbb Bíróság épületétől indulna.

A szobor nagy vitát váltott ki. Richard Sulík (SaS) házelnök szakértői bizottságot állíttat fel, amelynek azt kellene megítélnie, hogy a megfelelő helyre került-e az alkotás. Az UM! művészeti csoport néhány nappal ezelőtt kartonpapírba csomagolta a szobrot, követelve, hogy távolítsák el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?