Ma nyit a Hypernova

Dunaszerdahely. Négy és fél hónap alatt épült fel a város peremén a Hypernova áruház, amely mától reggel hét óra és este kilenc között a hét minden napján várja a vásárlókat. Az új, Szlovákiában immár a tizedik hasonnevű hipermarket átadására tegnap késő délután került sor a cég és a város vezetőinek jelenlétében.

Dunaszerdahely. Négy és fél hónap alatt épült fel a város peremén a Hypernova áruház, amely mától reggel hét óra és este kilenc között a hét minden napján várja a vásárlókat. Az új, Szlovákiában immár a tizedik hasonnevű hipermarket átadására tegnap késő délután került sor a cég és a város vezetőinek jelenlétében. A Hypernova 135 alkalmazottat foglalkoztat, ezek a cégvezetést leszámítva mind helybéliek vagy környékbeli lakosok. Az építkezési munkálatok kivitelezői is a városban székelő cégek voltak, köztük a Dunstav. Az újabb nemzetközi üzletlánc letelepedésével – hiszen a Kaufland már egy éve működik – Dunaszerdahelyen tovább csökken az utóbbi négy évben 4 százalékkal mérséklődött munkanélküliség. A Hypernova a 3 600 négyzetméteres eladási területen főleg élelmiszereket kínál, továbbá gyümölcsöt, zöldséget, hentesárut, háztartási és elektronikai cikkeket, illatszereket, gépkocsialkatrészeket és nem utolsósorban kertműveléshez szükséges eszközöket, valamint 10 kisebb boltnak is otthont ad. A tervezők az autósokra is gondoltak, 310 gépkocsi befogadására alkalmas parkolót alakítottak ki üzemanyagtöltő-állomással, amely, hogy ne zavarja a lakókat, a villanegyeddel szemközti oldalon épült meg. A családi házak és a Hypernova között két és fél méteres zajszigetelő fal épült és zöldövezet is létesült. A Hypernova egyébként egy példaértékű lépésre vállalkozott: felmérve, hogy túlsúlyban magyarok lakta vidéken telepedett meg, az üzletláncok közül eddig egyedüliként tájékoztató szórólapjain magyarul szól a vásárlóközönséghez, amit a Hypernova átadásakor elhangzott beszédében Pázmány Péter polgármester is méltányolt. (pve)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?