Közélet

Ma eldől Miroslav Lajčák sorsa

Pozsony | Peter Pellegrini tegnap arra kérte Andrej Kiska államfőt, hogy ne fogadja el a külügyminiszter lemondását. Lajčák csak ma foglal állást távozásával kapcsolatban.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2018. december 4. 09:40

Miroslav Lajčák
Miroslav Lajčák - TASR-felvétel

Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter tegnap találkozott Peter Pellegrini kormányfővel. A lemondását azonban sem a tanácskozás előtt, sem azután nem volt hajlandó kommentálni. „Álláspontomról azután tájékoztatom önöket, miután találkoztam az államfővel” – közölte a külügyminiszter. Erre ma kerül sor. Andrej Kiska annyit közölt, reméli, hogy Szlovákia képviselteti magát az ENSZ marrákesi migrációs paktumáról szóló konferenciáján. Az államfő szerint Szlovákia marokkói nagykövete is tolmácsolhatná az ország kifogásait a globális paktummal kapcsolatban. „Nem tudom elképzelni, hogy Szlovákia csak azért nem venne részt az EU-csúcson, mert az a migrációval foglalkozik” – közölte az államfő, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a politikusok egy része hátat fordít a migráció hallatán. Kiska kijelentette, hogy ebben a kérdésben azonos állásponton van Lajčákkal és néhány párttal, köztük a Híddal. Lajčák azután nyújtotta be lemondását, miután a parlament határozatban utasította el az ENSZ-paktumot. Arról, hogy sikerül-e maradásra bírni a külügyminisztert, a kormányfő nem beszélt. Thomas Greminger, az EBESZ főtitkára, aki tegnap Pozsonyban találkozott Pellegrinivel, kijelentette, azt szeretné, ha Szlovákia EBESZ-elnökségét Miroslav Lajčák irányítaná. „Az EBESZ kiváló, elismert és tapasztalt vezetőt kíván. Ezért remélem, sikerül meggyőzni Miroslav Lajčákot, hogy vegye át az elnökséget” – mondta Greminger. Hozzátette, Szlovákiának Lajčákon kívül vannak kiemelkedő diplomatái, ugyanakkor egyik sem olyan felkészült, mint a jelenlegi külügyminiszter.

Az alkotmány alapján Lajčák nem vonhatja vissza lemondását.

 

Lajčák : Ha butaságot hallok, meg kell szólalom

2018. december 1. 08:24

Lajčák : Ha butaságot hallok, meg kell szólalom

Paragrafusok és Lajčák

Úgy tűnik, Peter Pellegrini kormányfő ragaszkodik külügyminiszteréhez. Egyelőre azonban nem világos, Miroslav Lajčák hajlandó-e a külügy élén maradni. A helyzetet bonyolítja az is, hogy a tárcavezető nemcsak bejelentette lemondását, hanem ennek írásos változatát eljuttatta az államfő hivatalába. Az alkotmány értelmében ugyanis a lemondási nyilatkozatot már nem lehet csak úgy visszavenni. Ráadásul Ján Drgonec volt alkotmánybíró szerint az alkotmány nem fogalmaz egyértelműen arról sem, hogy az államfő köteles-e elfogadni a tárcavezető lemondását.

Még ha Miroslav Lajčákot Peter Pellegrini, illetve Andrej Kiska államfő képes volna maradásra bírni, nagy valószínűség szerint Lajčáknak előbb akkor is távoznia kellene, utána újra megbíznák a külügyi tárca vezetésével. (ie, TASR)

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
groh

Csorbul az iskolaválasztási jog

Gyatlov-rejtély

Az orosz ügyészség azt állítja, hogy hatvan év után megoldották a Gyatlov-rejtélyt

párakapu vágsellye

Vágsellyén felfrissülhetnek a párakapuk alatt és a szökőkutaknál

a

Folytatják az utak felújítását

Sulík

Csökken a vállalkozásokra háruló teher

Lewis Hamilton
Frissítve

Hamilton indul a pole pozícióból a Stájer Nagydíjon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.