Közélet

Lučanský egyes vallomások szerint félmilliós kenőpénzt kapott

Pozsony | A volt rendőrfőkapitányt, Milan Lučanskýt azután tartóztatták le, hogy visszatért Horvátországból. Lučanský tagadja az ellene felsorakoztatott vádakat.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2020. december 3. 17:44

Milan Lučanský
- TASR/AP-felvétel

Lučanský és hét másik személy ellen a „Júdás” fedőnevű akció keretében indult eljárás korrupciós bűncselekmények miatt. Az egyik személyt bizalmas információk veszélyeztetésével és zsarolással, egy másikat pedig bűnszervezet alapításának, fenntartásának és támogatásának bűncselekményével gyanúsítják.

Lučanskýt lapértesülések szerint két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Az elsőre még 2014 és 2015 között került sor, amikor az országos rendőrfőkapitány első helyettese volt. Akkori felettese, Tibor Gašpar már ugyancsak rendőrkézen van. A belügyminiszter abban az időben a smeres Robert Kaliňák volt.

A bűncselekményekről a rendőrséggel együttműködő František Böhm vállalkozó és Norbert Paksi volt magas beosztású rendőr beszélt vallomásában. Azt állítják, hogy Lučanský egy fővárosi McDonald's étteremben tartott találkozón beleegyezett abba, hogy segíteni fog a Takáč-bűnbandának. A találkozón Böhm és Paksi is jelen voltak. Mindhárman megegyeztek, hogy Lučanský ügyel majd a bűnszervezet tagjainak megfigyelésére, és egyben fedezni fogja az adócsalásokkal kapcsolatos tevékenységüket. Mindezért állítólag havonta kaptak fizetést, körülbelül tízezer eurót, amit elosztottak egymás között. Lučanský a vallomások szerint azután is szedte a kenőpénzt, hogy 2018 májusában országos rendőrfőkapitány lett. Egy találkozón állítólag a következőt mondta Paksinak: „Mindenki a környékemen bizniszel, tőlem meg azt akarják, hogy húzzam ki őket a sz..ból, de én semmit sem kapok az egészért”.

Paksi azt állítja, hogy az országos rendőrfőkapitány panaszát tolmácsolta Böhmnek, aki ezután úgy döntött, ismét fog neki fizetni. Minden hó 15-éig 30 ezer eurót kapott. A hatóságok szerint a volt rendőrfőkapitány ilyen módon több mint 510 ezer eurót vágott zsebre. Lučanskýnak szerencséje volt abban, hogy rendőrfőkapitányként nem követett el olyan hibát, amelyre a sajtó is felfigyelt volna, s úgymond az újságírók körében is aránylag jó hírneve volt, bár személyével kapcsolatban is felmerült néhány kérdés. Például az, hogy honnan szerzett pénzt floridai lakására.

Gyanús volt az is, amikor a neve megjelent a Threema-alkalmazásokban. Marián Kočner vállalkozó kérdezte az üzenetekben Norbert Bödör vállalkozót – mindketten vizsgálati fogságban vannak –, hogy még irányításuk alatt tartják-e a váltóügyben indított nyomozást, ugyanis Pavol Rusko volt tévéigazgatót állítólag berendelték kihallgatásra. „Érvényes még az egyezség Milannal?” – kérdezte Kočner Bödörtől. „Nem tudom, szerintem igen” – válaszolta a vállalkozó, aki a gyanú szerint ugyancsak lefizetett számos magas beosztású rendőrt azért, hogy különböző bűntetteket a szőnyeg alá söpörjenek.

(Denník N, dem)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
plusk

Az áruházak figyelmeztetik a vásárlókat a PET palackokra vonatkozó betétdíjas rendszer miatt. Erre figyeljenek!

sdf

Balesetet szenvedett Eduard Heger kormányfő

maszk

Miért is kell a reszpirátort hordanunk kültéren? A virológus válaszolt!

pénz euró

Komoly tervek szerepelnek Galánta idei költségvetésében

Mária Kolíková

A foglalkozásra és az életkorra is kitér a kötelező oltásról szóló elemzés

közlekedés

Busz Pozsonytól Rajkáig: ki állja a cehhet?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.