Lipšic: Borec járjon el Harabin ügyében!

Pozsony |

<p>Azonnali eljárást és ellenőrzést követel Tomáš Borec igazságügyi minisztertől Daniel Lipšic, az Új Többség (NOVA) elnöke azzal kapcsolatban, hogy megváltoztatott összetételű bírói tanács ítélt meg 150 ezer eurós kártérítést Štefan Harabinnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének.</p>

A Sme napilap pénteken arról tájékoztatott, hogy a Pozsonyi Kerületi Bíróság előbb ellenezte a kártérítést, és csak azután hozott Harabinnak kedvező döntést, miután megváltozott az ügyben illetékes bírói tanács összetétele. Lipšic szerint a miniszternek lépnie kellene egy ilyen nyilvánvaló ügyben. „A második tanács ugyanaz, mint amelyik a Michal Kováč volt államfő elleni botrányos döntés, Ivan Lexa vádja esetében volt. Véleményem szerint ez nem véletlen. Az igazságszolgáltatási maffia elrendezte, melyik bíróság és tanács dönt majd Harabin úr javára” – mondta a pártelnök.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?