A Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze kiterjedt vádiratot nyújtott be a bazini Specializált Büntetőbírósághoz a Marhapásztor-ügyben. Erről Daniel Lipšic speciális ügyész és Vladimír Kuruc, az ÚŠP általános bűnügyi osztályának igazgatója tájékoztatott csütörtökön.
Lipšic: Az ÚŠP ügyésze vádat emelt a Marhapásztor-ügyben
"A vádemelés nyolc természetes és öt jogi személyt érint. Az ügyirat terjedelme 35 000 oldal, 75 kötetből áll. Korrupciós bűncselekményekről és pénzmosásról van szó" - közölte Lipšic.
Jelenleg négy terheltet tartanak előzetes letartóztatásban. Az ügy az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) által kifizetett vissza nem térítendő támogatásokkal van összefüggésben. A bűntevékenység két szakaszát különböztetik meg: egy 2013 és 2016, valamint egy 2017 és 2020 közöttit. A vádlottakat vagyonelkobzás és 20 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.
Lipšic nem árulta el, ki tesz beismerő vallomást, és ki nem. "Egy személy ügyében önálló eljárás indul. A Marhapásztor-ügy az első nagy, PPA-t érintő kázus, de biztosan nem az utolsó. Más eseteket is vizsgálunk. Éppen az általunk vizsgált ügyek jellege miatt indítottak médiakampányt az együttműködő terheltek ellen" - hangsúlyozta Lipšic. Hozzátette: az ügyben egy terhelttel működnek együtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.