Lipcsey György szobrászművész

Munkásságának első fejezete a csallóközi paraszti élethez kötődött: fából faragott parasztfigurákkal fejezte ki a szlovákiai magyar lét problémáit. Idővel, mivel úgy érezte, az emberi alakra épülő – kezdetben realisztikusan megformált, majd zárt, tömbszerű – figurális szoborral nem tudja megragadni a lét teljességét, a kor szellemével szinkronban lévő kortárs formákkal és szimbolikával kezdte megfogalmazni üzeneteit az élet születéséről, a fenyegetettségről, a támadó és védekező magatartásról, ezzel együtt a pusztításról és a védekezésről. A tömbszerű emberalakokból immár fogalmakat térben megjelenítő ,egyszerűsített, tömbszerű jelképek lettek, amelyekkel – elvontságuk ellenére is – beszédesen ki tudta fejezni a védelem- és biztonságkeresést. Nemcsak a forma változott meg azonban Lipcsey György művészetében, hanem az anyaghasználat is: a fát kötéllel kötötte burokba, majd szimbolikus Fa című sorozatának egyik darabját mészkő és vas kombinálásával alkotta meg. Az új formával és anyaghasználattal természetesen változott a mondanivaló is: a regionálison túlra tekintve Lipcsey György – az új barbarizmus hiteles plasztikai emlékeit megteremtő szobraival – eljutott a nemzeti és az egyetemes lét problémáinak kimondásához és megjelenítéséhez. Idővel a zárt tömböktől is továbblépett: jelenleg karvastagságú akácfahusángokból komponálja szobrait. Ezekkel az összecsapolt organikus szerkezetekkel is kaput, ablakot tár egy szabadabb, nyitottabb, nyugalmasabb világra, amelyben az ember talán már megszabadul a civilizáció hozta állandó fenyegetettség érzésétől. Több településünkön (Nagymegyer, Szímő, Negyed, Dunaszerdahely, Apácaszakállas, Pozsonyeperjes, Ekecs, Baka, Csiliznyárad) látható köztéri szobra. (tallósi)