Leveszik a Tiso-rendszerrel szimpatizáló Milov tábláját Zólyomban

Zólyom |

<p>El kell távolítani Zólyom városközpontjából Marián Ján Milov (1913&ndash;1978) költő, katolikus pap emléktábláját, mert nyíltan szimpatizált a második világháború alatti nácibarát szlovák rendszerrel.</p>

Ilyen értelmű döntést hozott legutóbbi ülésén a közép-szlovákiai város képviselő-testülete. Az emléktáblát idén tavasszal helyezték el az egyik városi tulajdonú épületen a Matica slovenská, Milo családja és hívei kezdeményezésére, de a helyi önkormányzat jóváhagyása nélkül. Milov nagy híve volt az akkori szlovák államnak, amely törvényeket hozott a zsidók ellen, lehetővé téve, hogy haláltáborokba deportálják őket. A költő fia, Peter Milo szerint értelmetlen összefüggésbe hozni az apját az akkori gyilkosságokkal, mert Milov akkoriban katolikus lelkipásztor volt, nem pedig politikus. Vladimír Šedo helyi képviselő azonban úgy véli, mindegy, hogy költő, pap vagy politikus volt-e az illető, mert a rendszerrel szembeni rokonszenvének munkásságában is jelét adta, ezért az emléktábla mindenkit érint, aki elítéli a fasizmust. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?