Léva. Mikuláš Dzurinda kormányfő tegnap a városban tett látogatást, először az Andrej Vrábel Gimnáziumot kereste fel, ahol konkrét és helyenként pimasz kérdéseket is kapott a diákoktól.
Léván járt Mikuláš Dzurinda kormányfő
A városházán zárt ajtók mögött egy órán át tárgyalt Štefan Mišákkal, Léva polgármesterével és a város vezetőivel, majd sajtótájékoztatót tartott. „Régóta készültem Lévára, mert tudtam az önkormányzat erőfeszítéseiről, hogy ipari parkot szeretne létesíteni. Tudom azt is, hogy a város legnagyobb problémája a magas munkanélküliség. Szinte pontosan egy hónappal azután jöttem a városba, hogy a kormány az ipari park 51 millió koronás támogatásáról döntött. Nagyon örülök, hogy már megvannak az első befektetők.” Elmondta, ami igazán újdonság volt számára, a KIA autógyár feltűnése a potenciális befektetők közt. „Ebből is látszik, hogy ilyen befektetés nemcsak Zsolna számára jelentős, más régiókban is érezteti hatását.” A miniszterelnök örül, hogy Léva fölkészült az uniós pénzek megpályázására, a zsinagóga fölújítására, egy speciális szociális létesítmény kialakítására adott be pályázatot, és szóba került a várost elkerülő körgyűrű megépítése is. A polgármester kijelentette: Konkrét ügyekben ígért segítséget a miniszterelnök, úgy gondolom, ez nem udvariassági látogatás volt.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.