Lerövidítette a parlament a Btk.-ról szóló vita idejét

parlament kpp

Marián Saloň (Smer) javaslatára 62 órára rövidítette le a parlament a Btk.-ról szóló második olvasatú vita időtartamát.

„Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy az összes képviselő hozzászólhasson a törvényhez, átlagban 24 perc jut egy képviselőre” – indokolta javaslatát Saloň, hozzáfűzve, hogy ezt a házszabály is lehetővé teszi. Becslése szerint így körülbelül két héten át fog tárgyalni a parlament a javaslatról, összesen mintegy nyolc napot.

Az írásban bejelentkező képviselők 20 perces felszólalásra jogosultak, utánuk a szóban bejelentkezők 10 percre, a felszólalásokra pedig kétperces tárgyi hozzászólásokkal lehet reagálni. Az ellenzék obstrukcióra használta ki a januári ülést, mintegy három héten át tárgyaltak a tervezet gyorsított eljárásban való megvitatásáról, majd az első olvasatú vitát 20 órára rövidítette le a törvényhozás. A kormánypártok állítása szerint azért, mert az ellenzéknek már elég ideje volt véleményt nyilvánítani nem csupán a gyorsított eljárással, hanem magával a módosítások tartalmával kapcsolatban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?