René Vanek és Jaromír Čižnár
Lemondott a posztjáról René Vanek, az Alena Zs.-vel kommunikáló ügyész
René Vanek, akinek Jaromír Čižnár főügyész januárban visszavonta a főügyészhelyettesi megbízatását, már nem tevékenykedik ügyészként.
„René Vanek a saját kérésére távozott a funkciójából, március 14-én, amely nappal lemondott az ügyészi posztjáról" – válaszolta a TASR kérdésére Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője csütörtökön.
A főügyészhelyettesi funkciójából az után hívták vissza, hogy a médiában megjelentek információk, amelyek szerint Alena Zs.-vel, Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának egyik gyanúsítottjával kommunikált. A visszahívása után hosszabb ideig szabadságon volt.
A főügyész több forrásból is ellenőrizte az információkat. Jaromír Čižnár főügyész összeegyeztethetetlennek tartotta ezt a dolgot a főügyészhelyettesi funkcióval. „Sajnálom. Nagy hibát követtem el, és megfizettem érte. Hiba volt ismeretlen személlyel kommunikálni” – közölte januárban Vanek a TASR-rel. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki az iránt is, hogy egy ilyen hiba eltörli a sokéves tisztességes munkájának az eredményeit.
Az igazságszolgáltatás területén dolgozó több forrás is megerősítette akkor a TASR-nek, hogy Vanek tisztességesen és nagy szakértelemmel végezte a munkáját. Másfelől viszont szerintük, miután megtudta, hogy ki az említett ismeretlen nő, tájékoztatnia kellett volna erről a felettesét. Ismeretlen személlyel egyáltalán nem lett volna szabad kommunikálnia, hiszen a pozíciójából adódóan több biztonsági ellenőrzésen is átesett, és a biztonsági kérdésekről tájékoztatva volt.
Vanek a visszahívása előtt megerősítette: 2013-ban egy ismeretlen nő szólította meg a „Messenger”-en keresztül. Azt állította, hogy azóta néhányszor váltottak pár szót, egyszerű, magánjellegű dolgokról. „Ali Ajuška volt a beceneve, nem tudtam, mi a valódi vezetékneve, ahogy azt sem, hogy kivel van még kapcsolatban. Személyesen sosem találkoztunk” – állította Vanek.
A főügyész 2013 augusztusában nevezte ki Vaneket a főügyészhelyettesi funkcióba. Előtte a pozsonyi Kerületi Ügyészségen volt helyettes ügyész és szóvivő, ezelőtt pedig a szenicei és malackai ügyészségen dolgozott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.