Vágsellye. Még az ősszel vállalkozói fórumot rendeznek Vágsellyén, ahol a kis- és középvállalkozások fejlesztésével foglalkozó nemzeti ügynökség képviselői, valamint a városban tevékenykedő vállalkozók tárgyalhatják meg, mi mindent lehet tenni a magáncégek fejlesztése érdekében a város nyújtotta lehetőségek között.
Lehetőségek adatbázisa
A közlekedés terén a legkomolyabb kérdés a várost elkerülő közút megépítése, ami csak állami támogatással oldható meg, ehhez pedig meg kell győzni a közlekedési minisztériumot, hogy a beruházás nemzetgazdasági szempontból is jelentős. A városi közlekedésen is van mit javítani. Főleg a vágvecsei útkereszteződés helyén lenne fontos körforgalmat kialakítani. A minisztériumi engedély már megvan, a munka azonban csak akkor kezdődhet el, ha a kereszteződés közelében megkezdik a régen tervezett bevásárlóközpont építését.
A beruházásokat egy olyan adatbázis kialakítása segítené, amely tartalmazza azoknak a parcelláknak, épületeknek a jegyzékét, amelyeket felkínálhatnának a városban vállalkozni kívánó vállalatoknak. Mivel a város tulajdonában kevés ilyen terület van, a magántulajdonban levő területek tulajdonosait kell megszólítani, hajlandók-e beruházási célokra bérbe adni a telküket. Vannak hasonló célra felhasználható épületek is, például a nemrég csődbe ment Hydrostav irodaháza, s az egykori Trikota épületében, vagy a szövetkezet irodaházában is akadnak felhasználható helyiségek. De amíg mindez nem szerepel egy használható adatbázisban, addig a potenciális beruházóknak sem tudnak ajánlatokat tenni, pedig azok általában a városi hivatalban érdeklődnek, ha az adott településen beruházni szeretnének.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.