Leépítenének a kiskórházak

Pozsony |

<p>Április elsejétől osztálybezárásokkal, tömeges elbocsátásokkal fenyeget a Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS). Szerintük legalább 20 millió euró hiányzik a rendszerből. Az egészségügyi minisztérium szerint az eddiginél hatékonyabb gazdálkodásra van szükség a kiskórházakban is.</p>

Akár 2000 alkalmazottjuknak is felmondhatnak április elsejétől a kisebb, megyei hatáskörű kórházak. A 66 intézményt tömörítő Szlovákiai Kórházak Szövetsége szerint osztályokat is bezárhatnak, ha nem kapnak több pénzt a működésükre. Az intézményekben összesen mintegy 25 ezer ember dolgozik.

Gondot okoz a minimálbér

Komoly gondot okoz számukra, hogy januártól emelkedett a minimálbér, ami kihatással van a magasabb bérosztályban dolgozók fizetésére is, és életbe lépett a kórházi orvosok béremelésének harmadik üteme is. „Csak a béremelések miatti költségnövekedés mintegy 20 millió euró pluszkiadást jelent“ - állítja Marián Petko, az ANS elnöke. Az ANS Tanácsa azt javasolja tagjaiknak, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat a munkaügyi hivatalokkal a tömeges elbocsátásokról. „Emellett nagy a valószínűsége annak, hogy osztályokat is be kell majd zárni“ - állítja Petko. A bezárások első körben a krónikus betegek kezelését ellátó osztályokat érintenék.

Az egészségügyi minisztérium keresi a módszert, hogy magasabb támogatást tudnának adni a kórházaknak az egészségbiztosítókon keresztül. „Folynak a tárgyalások a kórházakkal és a pénzügyminisztériummal is“ - tájékoztatta lapunkat Zuzana Čižmáriková, az egészségügyi minisztérium szóvivője. Ugyanakkor a minisztérium azt üzeni a kórházaknak, hogy spóroljanak. „Az ANS tagjaira is ugyanaz vonatkozik, mint az állami kórházakra, ahol jelenleg is folyik a hatékonyság javítása, ezt meg kell tenniük a kiskórházaknak is, hogy megfelelő forrásokat találjanak a bérköltségek biztosítására“ - üzente meg a minisztérium álláspontját a kórházaknak Zuzana Čižmáriková szóvivő.

122 milliós tartozás

A dunaszerdahelyi kórháznak havonta mintegy 60-70 ezer eurós pluszköltséget jelent a januári béremelés. „Egyelőre sem elbocsátásokban, sem osztálybezárásokban nem gondolkodunk, de ennek oka a kórház folyamatban lévő értékesítése“ - mondta lapunknak Horváth Zoltán kórházigazgató. Amíg a folyamat le nem zárul, nem hajtanak végre semmilyen érdemi változást.

„A későbbiekben az új tulajdonosnak kell döntenie“ - véli az igazgató. A dunaszerdahelyi kórház csak a Szociális Biztosítónak 3,16 millió euróval tartozott januárban, ez egy hónap alatt 134 ezer eurós növekedés. A kórházak összesen 122 millió euróval tartoztak a biztosítónak, a teljes adósságuk akár 300 millió euró is lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?