Lecserélhetik a vajkai kompot

<p>Új versenypályázatot ír ki a Vajka és Keszölcés közötti kompjárat üzemeltetésére a Vízépítő Vállalat, emellett hatástanulmányok készülnek egy új híd megépítésének, illetve a meglévő alagutak üzembe helyezésének feltételeiről.</p>

 

Előrelépés történt a Peter Žiga (Smer) volt környezetvédelmi miniszter és Ladislav Lazár, a Vízépítő Vállalat (VV) volt vezetőjének nevéhez fűződő botrányban – mondta Solymos Lászó (Híd) környezetvédelmi miniszter a Gombaszögi Nyári Tábor Új Szó-stúdiójában. „A Vízépítő Vállalat szerződéskiegészítést írt alá a kompot üzemeltető Ponton City céggel, ez alapján a VV új közbeszerzési eljárást ír ki egy új szolgáltatóra. A most hatályos szerződés csak az új szerződés hatályba lépéséig lesz érvényes” – mondta el lapunknak a miniszter. Solymos László állítja, hogy a szerződés-kiegészítés aláírásával az államot nem éri kár, nem kell kötbért fizetnie a kompot üzemeltető Ponton Citynek. A tárcavezető szerint ez volt az egyetlen járható út, mert ha ragaszkodtak volna a szerződés felbontásához, akkor az akár a komp leállítását is jelenthette volna.

A vajkai komp botrányát az azóta már parlamenti képviselőnek választott Veronika Remišová (OĽaNO–NOVA) leplezte le, mellette a jelenleg közlekedési államtitkárként tevékenykedő Érsek Árpád (Híd) hívta fel a figyelmet az ügyre. A kompra vonatkozó versenypályázatot konkrét szolgáltatóra szabták, amellyel többszörösen túlárazott szerződést kötött az állam, ráadásul az USA-ban székelő garázscéghez több smeres politikus is köthető.

Kérdés, hogy milyen feltételekkel írják ki az új versenypályázatot, melyre egyébként a Ponton City ismét jelentkezhet, ahogyan az is, hogy hány érdeklődő jelentkezik majd a felhívásra. Solymos László most maximálisan átlátható versenypályázatot ígér, olyat, mely a lehető legjobb szolgáltatást nyújtja majd a környéken élőknek. „A pályázat kiírása előtt egyeztetni szeretnénk a helyi polgármesterekkel” – mondta a miniszter.

Veronika Remišová korábban arra is figyelmeztetett, hogy a Ponton City előtt egy másik állami vállalat, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) üzemeltetett kompot Vajka és Keszölcés között, a jelenlegi költségek töredékéért. Remišová információi szerint az SVP 200 ezer euróért felújította a régi kompot, de azt nem sikerült kinyomoznia, hogy a felújítást követően mi lett a jármű sorsa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?