Leállítanák az egy- és kétcentesek gyártását

cent
Pozsony |

Az egy- és kétcentes érmék gyártásának leállítását javasolja a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (ZO SR). A pénzügyminisztérium közölte, hogy erről először az Európai Bizottságnak kell döntenie.

Pavol Konštiak, a szövetség alelnöke úgy véli, hogy az egy- és kétcentesek használata gazdaságilag sem kifizetődő, és nem is kényelmes a vásárlóknak. „2002 és 2012 között az Európai Unió tagállamaiban összesen 1,4 milliárd eurót költöttek az egy- és kétcentes érmék gyártására. A Szlovák Nemzeti Banknak sem éri meg ez” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Konštiak. Martin Katriak, a szövetség elnöke hasonlóan vélekedik.

„Már korábban megkerestük a pénzügyminisztériumot ezzel a javaslattal, és nincs ellene kifogása. Becsléseik szerint egy egycentes érme gyártási költsége legalább másfél cent”

– egészítette ki Katriak.

A kereskedelmi szövetség hangsúlyozza: az egy- és kétcentesek forgalomból való kivonása nem azt jelenti, hogy minden áru vagy 5-re, vagy 0-ra végződő összegbe fog kerülni az üzletekben. Az árak ettől nem változnának, csak a kasszánál való fizetéskor fogják kerekíteni az összeget. „A végső árból kerekítenénk, nem az egyes termékek árát. Ha a végösszeg utolsó számjegye 0 és 4 cent között lenne, akkor 0-ra kerekítenénk. Az 5 centre végződő számla esetében nincs kérdés, ha pedig a számla utolsó számjegye 6 és 9 között lenne, akkor az összeget 5-re kerekítenénk” – közölte Konštiak.

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) elemzése szerint a vásárlók alig éreznék meg a változást, viszont az államnak valóban költséges az aprópénz gyártása. Becslések szerint az eurózónában forgalomban lévő érmék csaknem 80 százaléka egy-, két- és ötcentes, Szlovákiában ez az arány megközelítőleg 66 százalék.

A pénzügyminisztérium megkeresésünkre elmondta, hogy az egycentes és kétcentes érméket már több európai országban is kivonták. Finnországban már 2002 óta nem gyártanak ilyen érméket, később a belgák, a hollandok, az írek, legutóbb pedig az olaszok is leállították a gyártásukat. „Ettől még a forgalomban lévő egy- és kétcentesek továbbra is érvényes fizetőeszköznek számítanak az egész eurózónában. Vagyis ha például Hollandiában 5 centet fizetünk, akkor ezt megtehetjük 5 darab egycentessel is” – mondta lapunknak Alexandra Gogová, a pénzügyi tárca szóvivője. Hozzátette: egy ilyen intézkedés elindításához először az Európai Bizottság jóváhagyása kell.

„Az eurózóna tagállamai önállóan nem dönthetnek a forgalomban lévő érmék bevonásáról. Az egy- és kétcentesek eltörlése csakis akkor jöhetne szóba Szlovákiában, miután a bizottság elvégezte a széles körű gazdasági elemzést, és elfogadta a kellő uniós jogszabályokat”

– tájékoztatott Gogová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?