Leáll a gazdaság húzóágazata, az autóipar

Leáll a gazdaság húzóágazata, az autóipar
Pozsony |

Leállítja gyártását a pozsonyi Volkswagen és a nagyszombati PSA autógyár, és megszorításokat tervez a többi nagy iparvállalat is, ami hatalmas érvágást jelenthet az országnak. A gazdasági tárca már dolgozik azon az intézkedéscsomagon, amellyel csökkenthetnék a károkat.

A Volkswagen pozsonyi gyára Dévényújfaluban (Devínska Nová Ves) található, és a városrész polgármestere, Dárius Krajčír már a hétvégén felkérte az üzem vezetését, hogy egy időre állítsák le a termelést.

„Nem hiszem, hogy az összes higiéniai és járványügyi szabályt betartják. Városrészünk lakossága a koronavírus-járvány elterjedésétől tart, mivel az autógyárban rengeteg külföldi dolgozik”

– mondta Krajčír.

Hasonló aggodalmai voltak azonban a cég dolgozóinak is, akik közül többen is arra panaszkodtak, hogy nincs elegendő szájmaszk, a nyitott gyártócsarnokokban ezért könnyen elterjedhet a vírus.

Leáll a gyártás

A vasárnap esti lapzártánkat követően a Volkswagen Slovakia bejelentette, hogy – az anyavállalatukkal történő egyeztetést követően – úgy döntöttek: keddtől bizonytalan időre leállítják a gyártást mindhárom szlovákiai üzemükben, vagyis a pozsonyiban, a turócszentmártoniban és a stomfaiban (Stupava) is. „A leállás fokozatos lesz, hétfőn például még dolgozunk, a gyártósorok leállítása ugyanis nem megy az egyik pillanatról a másikra, ráadásul egyes megrendeléseket még be kell fejeznünk” – nyilatkozta Lucia Kovarovič Makayová, a Volkswagen Slovakia szóvivője, aki hangsúlyozta, hogy a leállásról saját elhatározás alapján döntöttek, vagyis a városrész polgármesterének a felszólítása ebben nem játszott szerepet.

A Volkswagen gyártásának a felfüggesztése súlyos érvágást jelenthet Szlovákia gazdaságának. Az autógyártó itteni három üzeme több mint 15 ezer embernek ad munkát, és az ország bruttó hazai termékének több mint az 1 százalékát biztosítja. Így az sem csoda, hogy a Volkswagen az ország legnagyobb adófizetőjének számít. A BMB Partners társaság adatai szerint az autógyártó a 2018-as év után 127 millió eurót fizetett be az államkasszába az adókon és járulékokon keresztül.

Peter Švec, a nagyszombati PSA autógyártó szóvivője hétfőn délelőtt még optimista hangnemben nyilatkozott, azt állítva, hogy nincsenek ellátási gondjaik, és a keresleti oldalon sem jeleztek semmi problémát, így nem állítják le a gyártást. A nagyszombati gyár anyavállalata, a francia PSA azonban hétfőn délután bejelentette, hogy március 27-ig az összes európai gyárukat leállítják. A PSA honlapja szerint a nagyszombati gyár csütörtök reggeltől áll le, amit Švec is megerősített.

A többiek még kivárnak

A több mint 2800 embernek munkát adó nyitrai Jaguar Land Rover autógyártó – legalábbis a hét első munkanapján – még azt állította, hogy egyelőre nem tervezi a gyártás leállítását.

„A Jaguar Land Rover összes európai üzeme működik. Mindent megteszünk alkalmazottaink egészségének a megőrzéséért, és betartjuk a járvány megfékezése érdekében hozott megszorításokat”

– nyilatkozta Miroslava Remenárová, a cég kommunikációs menedzsere.

Milan Belica, a Nyitra megyei önkormányzat elnöke szerint azonban csak az elkövetkező napokban derülhet ki, hogy a megszorítások, főként az iskolabezárások, valójában milyen hatással lesznek a cégekre. A nagy kérdés szerinte az, hogy az iskolabezárások miatt hány szülőnek kell majd otthon maradnia, és a kiesést a cégek hogyan kezelik majd.

Közben a több mint 10 ezer embernek munkát biztosító kassai U. S. Steel acélmű is bejelentette, hogy további óvintézkedéseket hoznak a járvány terjedésének a megakadályozása érdekében, az esetleges leállás azonban egyelőre szóba sem került.

„Az acélgyártás sokban különbözik például az autógyártástól. Mi akkor sem állhatnánk le egyik napról a másikra, ha akarnánk, hiszen ez esetben a gyártási folyamataink egy részében visszavonhatatlan károsodás keletkezne”

– nyilatkozta Ján Bača, a cég szóvivője.

Jön a mentőöv

A fentieket figyelembe véve az sem csoda, hogy a gazdasági tárca és a pénzügyminisztérium már dolgozik egy olyan intézkedéscsomagon, amellyel enyhíthetnének a cégbezárások okozta gazdasági sokk hatásain. Peter Žiga gazdasági miniszter hétfőn 13 olyan intézkedést jelentett be, amelyekkel segíthetnének a szlovákiai gazdaságon. A tárcavezető szerint az összes adófizetőnek, vagyis a vállalkozóknak is lehetővé szeretnék tenni, hogy a személyijövedelemadóbevallásukat a március végi határidő helyett június 30ig nyújthassák be. Az egyéni vállalkozók halasztást kaphatnának a járulékok befizetésére, a cégeknek pedig nem kellene fizetniük a járulékokat azon alkalmazottaikért, akik a járvány miatt nem tudnak dolgozni.

Egyszerűsítenék a munkahelyek létrehozására nyújtott állami támogatáshoz való hozzáférést is. A bankokkal tárgyalásokat kezdeményeznének arról, hogy szükség esetén halasszák el a hitelek törlesztőrészleteinek a behajtását, és arról is, hogy több hitelt nyújtsanak a leginkább érintett ágazatoknak. A vállalkozóknak és a háztartásoknak időlegesen csökkenthetnék a villanyenergia árát is, az uniós támogatások egy részét pedig a gazdasági nehézségek áthidalására fordíthatnák. Žiga is figyelmeztet, hogy egyelőre csak javaslatokról van szó, amelyeket még a kormánynak is jóvá kell hagynia, ráadásul több jogszabályt is meg kellene változtatni, a végrehajtásuk így a következő kormányra vár. Žiga szerint azonban az ajánlataik többségével a most formálódó új kormány várható gazdasági minisztere, az SaS elnöke, Richard Sulík is egyetért.

„A szaktárca a kidolgozott csomagot átadhatja az új kormánynak, amelynek így nem kell a nulláról indulnia. Ami biztos, hogy a koronavírus-járványnak súlyos hatásai lesznek a szlovák gazdaságra”

– mondta Peter Pellegrini kormányfő. A Szlovák Vállalkozói Szövetség (ZPS) által hétfőn kiadott ajánlás szerint az államnak az első körben az adózással kapcsolatos szabályokon kellene enyhítenie, kitolva például az adófizetési kötelezettséget, módosíthatnának azonban a vállalkozásokkal kapcsolatos szabályozáson is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?