Lassú döntés a gyorsaságról

Pozsony |

<p>Kizárt annak a lehetősége, hogy belátható időn belül a 160 km/h-s sebesség is engedélyezett legyen a szlovákiai autópályákon.</p>

Bár a közúti közlekedésről februártól hatályos új jogszabály lehetőséget adna a sebesség felső határának növelésére, s ezt a lehetőséget Robert Kaliňák belügyminiszter is támogatta, az illetékesek mégsem tudnak megegyezni, kinek kellene „kiviteleznie” ezt a módosítást.

A sebességhatárok változtatása az utak karbantartójának a feladata. Az elmúlt hetekben szintén nem a rendőrség, hanem az útkarbantartó távolította el sok helyről a 40-es táblákat. A rendőrség csupán javaslatot tett a módosításra. „Itt elsősorban politikai megegyezés született arról, hogy növeljék az engedélyezett sebességet, de ez volt minden. Az egész ügy megmaradt a proklamálás” – szögezte le az aktualne.sk hírportálnak Marcel Jánošík, a Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság (NDS) szóvivője.

Elmondása szerint ők nem tesznek javaslatot arra, hogy bizonyos szakaszokon növeljék a sebességet, hanem a rendőrségtől várják a következő lépést. A hatóságoknak a baleseti statisztikák alapján kellene meghatározniuk azt, mely szakaszokon lehet a 160 km/h-s sebesség biztonságos. Csak erre reagálhat az NDS, s ennek alapján dolgozhat ki állásfoglalást arról, hogy az illető sztrádaszakaszok a műszaki feltételeket is teljesítik-e, vagy sem.

A rendőrség viszont épp az NDS-től vár javaslatokat úgy, ahogy azt a községek is megtették a negyvenes táblák eltávolítása előtt. „Nekik kell pontosan tudniuk, hogy az adott szakasz alkalmas-e a sebesség növelésére, vagy nem” – mondta Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ezeket az ajánlásokat később az illetékes közlekedés-rendészeten hagyják jóvá. A rendőrség szerint egyébként egyelőre három útszakaszon lehetne bevezetni a 160 km/h-t: a D2-es autópályán Pozsony és Kúty, a D2-esen Trencsén és Vágbeszterce, valamint a D1-es sztrádán Eperjes és Kassa között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?