Lajčák: a kisebbségi jogok megőrzése a cél

Budapest |

<p>Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter közlése szerint Pozsony eltökélt abban, hogy a nemzeti kisebbségek jogait a jelenlegi szinten megőrzi, ahol lehet, továbbfejleszti, és eltökélt abban is, hogy ahol a magyar lakosság lélekszáma a legutóbbi népszámlálás alapján csökkent, ott is megmaradjanak az érintettek kisebbségi joga.</p>

A tárcavezető pénteken megbeszélést folytatott Martonyi János magyar külügyminiszterrel, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte, a szlovák kormány tervezi az állampolgársági törvény módosítását a szlovák Alkotmánybíróság majdani véleményének és az európai sztenderdeknek a figyelembevételével, de ebben az ügyben egyelőre nincs konkrét döntés.

A két ország viszonyában vannak vitás kérdések, ezeket "egyenesen, őszintén, nyíltan és közvetlenül" beszélik meg diplomáciai egyeztetéseken, és megállapodtak, hogy "nem üzengetnek egymásnak" - hangsúlyozta.

A magyar külügyminiszter szerint a magyar-szlovák kapcsolatok lényegesen jobbak, mint ahogyan a külvilág gyakran feltételezi. A két ország közös érdekei sokkal erősebbek, jelentősebbek, mint a köztük felmerülő, fennálló viták - mondta Martonyi János.
A külügyminiszter közölte, hogy az állampolgársági törvénnyel kapcsolatban nyilvánvalóan véleményeltérés van Magyarország és Szlovákia között. Szerinte ennek lényege, hogy másként értelmezik a kapcsolatot állam és állampolgár között. 
Fontos, hogy az állampolgársági kérdés miatt ne legyen a két ország között az együttműködést befolyásoló "politikai feszültség", és egyetlen embert se érjen hátrány - szögezte le Martonyi János. 
Véleménye szerint ebben az ügyben "az egyéni sérelmek elkerülését a jelenlegi szlovák elképzelések nem oldanák meg". Martonyi János hangsúlyozta, hogy a vitás ügyek megoldásáért folyamatos párbeszédre van szükség a két kormány között. Egyúttal üdvözölte az új szlovák kormány politikai üzenetét, hogy folytatni és erősíteni akarja a kétoldalú együttműködést. 
Miroslav  Lajčák  szlovák külügyminiszter azt mondta: Pozsony eltökélt abban, hogy a nemzeti kisebbségek jogait a jelenlegi szinten megőrzi, ahol lehet, továbbfejleszti, és abban is, hogy ott is megmaradjanak a magyar kisebbség jogai, ahol csökkent a számuk a legutóbbi népszámlálás szerint.

A szlovák miniszter arra is kitért, hogy kormánya a kisebbségi ügyekkel foglalkozó megbízott posztjának létrehozásáról döntött, és ezt a pozíciót egy magyar nemzetiségű embernek adja. Martonyi János megjegyezte: meghívták Budapestre Ivan Gašparovič szlovák államfőt, és látogatását szeretnék egybekötni a pilisszentkereszti Szlovák Ház átadásával. A sajtótájékoztató után a két politikus átadta a Jószomszédság és megértés-díjat. A 2008 decemberében a két ország akkori külügyminisztere - Göncz Kinga és Ján Kubiš - által alapított díjat azok a magánszemélyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik hozzájárultak a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez. Az elismeréssel 2000 euró jár. 
Martonyi János adta át a díjat a magyarországi Terra Recognita Alapítvány elnökének, Zahorán Csabának. A 2005-ben alakult civil külpolitikai kezdeményezés tagjai elsősorban történész, közgazdász, politológus diplomával rendelkező fiatal kutatók, PhD-hallgatók. Az egyesület célja a közép-európai országok együttműködési készségének fejlesztése, a magyar társadalom Közép-Európával kapcsolatos ismereteinek bővítése.
Miroslav  Lajčák  az elismerést az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás elnökének, Lőrincz Máriának adta át. A szlovák civil egyesület 2004-es alakulása óta dolgozik a szlovák-magyar kapcsolatok fejlesztésén, fő célja a határ menti térségek közlekedési kapcsolatainak javítása.

(Frissítve: 18:00)

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?