Labaš válogat Hedvig pszichiáterei között

VRABEC MÁRIANyitra. Csak adminisztratív hiányosságokat állapítottak meg a belügyminisztérium ellenőrei a Malina Hedvig-aktákban.

VRABEC MÁRIA

Nyitra. Csak adminisztratív hiányosságokat állapítottak meg a belügyminisztérium ellenőrei a Malina Hedvig-aktákban. Ezek nem járnak semmilyen következménnyel, sem személyes felelősségre vonás, sem a támadás ügyében lezárt vizsgálat újraindítása nem várható.

Amint a belügyminisztérium szóvivőjétől, Grendel Gábortól megtudtuk, a nyitrai rendőrségen folytatott vizsgálat lezárult, a belügyi ellenőrök szerint a megállapított hibák nem olyan mértékűek és jellegűek, hogy lényegesen befolyásolták volna az ügy kimenetelét.

A továbbiakban tehát kizárólag a főügyészségen múlik, mit kezd a hamis tanúzás ügyében indított, és már három éve tartó vizsgálattal. Dobroslav Trnka főügyész a nyár végén azt mondta, hogy már csak az új orvosszakértői jelentésre várnak, amelyben Peter Labaš, a Comenius Egyetem Orvostudományi Karának dékánja kiegészíti a tavaly leadott szakvéleményét. Labaš professzor tegnap azt nyilatkozta lapunknak, hogy még nem áll rendelkezésére Malina Hedvig teljes orvosi dokumentációja. „A nyitrai dokumentációt a főügyészség közbenjárására megkaptam, de még a dunaszerdahelyi leletekre várok a sebészetről és a pszichiátertől is” – mondta.

Kérdésünkre, a trencséni Jozef Hašto doktorral is fog-e konzultálni, akihez Malina Hedvig 2006 novemberétől másfél évig járt pszichoterápiára, Labaš professzor nemmel válaszolt. „Az a lényeg, ahol kivizsgálták. A másik pszichiáterről nem tudok, annak semmi köze az egészhez A dunaszerdahelyi pszichiáternek ajánlott levelet küldtem, de nem jelentkezett.“

Sárközy László dunaszerdahelyi pszichiáter közvetlenül a támadás után, 2006 szeptemberében kezelte Hedviget. Megkeresésünkre elmondta, hogy az elmúlt négy év alatt senki nem kért tőle szakvéleményt az ügyben, kihallgatásra sem idézték be. „Labaš professzor szeptember 17-én küldött nekem egy levelet, hogy a főügyészség által megbízott szakértőként kíván betekinteni Malina Hedvig dokumentációjába, ezért szeptember 28-án délután 14 órakor meglátogat a rendelőmben. A megjelölt napon délután kettőtől fél négyig vártam őt, de nem jött, és azóta nem is jelentkezett” – mondta Sárközy doktor.

A Malina Hedvig-ügyben folytatott főügyészségi vizsgálatról ma a főügyész ad számot a parlament emberjogi és kisebbségi bizottsága előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?