Közélet

Kuciak-ügy: Daniel Lipšic rágalmazás miatt feljelenti Peter Tóthot

Pozsony | Daniel Lipšic ügyvéd feljelenti Peter Tóthot rágalmazás miatt. Erről a közösségi hálón tájékoztatott kedden. Tóth szerint Lipšic a Kuciak-gyilkosság ügyiratából származó információkat szivárogtathatott ki.
TASR

2018. október 23. 11:54

- TASR-felvétel

„Soha nem szivárogtattam az újságíróknak információkat az ügyiratból. Peter Tóth vallomásáról nem is tudtam. Éppen ellenkezőleg, a nyomozás kezdete óta többször is figyelmeztettem a felügyelő ügyészeket az információk kiáramlására. Így történt az első razzia előtti napon is, amikor néhány újságíró már előre tudta az akció időpontját. Több alkalommal beszéltem az újságírókkal is, hogy az információkat, melyekkel rendelkeznek, ne tegyék közzé, hogy ne kerüljön veszélybe a nyomozás” – mondta Lipšic, aki szerint Tóth el karja kerülni a felelősségre vonást, és ezért folytat több lejárató kampányt is. 

2018. október 22. 17:47

Kočner a gyilkosság előtt figyeltette Kuciakot és más újságírókat

Peter Tóth a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) kémelhárításának volt főnöke, akit a Denník N napilap információi szerint Marian Kočner vállalkozó legalább fél évig fizetett azért, hogy több újságírót is megfigyeljen. Tóth erről állítólag maga vallott a rendőrségen, ahol önként jelentkezett, miután elfogták a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottait.

Tóth cáfolta és hamisnak nevezte a napilap információit. Felvetette, hogy a cikk szerzőjének forrása Lipšic, a károsultak ügyvédje lehetett. Azt állította továbbá, hogy az ügyiratban nem szerepel a nevére szóló, általa aláírt beismerő vallomás, mivel ilyen nem is létezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Lajčák: nem áll szándékomban migránsokat hozni Szlovákiába

Világszerte akadozik a Facebook

Frissítve

VIDEÓ: 150 rendőr razziázott a Dunaszerdahelyi járásban - szélsőségeseket kerestek

Forgalomkorlátozás lesz a vasúti felüljárón Léván

Hatásos csábítási trükkök munkáltatóknak

Kiskát aggasztja annak veszélye, hogy Lajčák lemond

Legfrissebb galériák
Olvasta már?