A Ján Kuciak meggyilkolásának ügyében közvetítéssel gyanúsított Andruskó Zoltánt más bűncselekményekkel is gyanúsítják. Egyebek mellett Peter Šufliarský és Maroš Žilinka ügyész, valamint Daniel Lipšic ügyvéd meggyilkolásának előkészítésével és adócsalással is.
Kuciak-ügy: Andruskó Zoltán vádalkut kötött, de más bűncselekményekkel is gyanúsítják
A vádalkuról szóló megállapodás megkötése után, amelyet még a Speciális Büntetőbíróságnak jóvá kell hagynia, A. Zoltánnak további bűncselekményekért is felelnie kell, amit a sértettek ügyvédje, Daniel Lipšic is megerősített.
Alena Zs.-vel, Miroslav M.-el és Sz. Tamással együtt Maroš Žilinka, Peter Šufliarský és Daniel Lipšic meggyilkolásának előkészítésével is meggyanúsították augusztusban. Lipšic, mivel ő az ügy egyik sértettje, nem akarta kommentálni az esetet.
Maroš Žilinka ügyész azt mondta, a feleségét és a gyerekeit is meg akarták gyilkolni. Peter Šufliarskýt úgy akarták megölni, hogy bombát tettek volna a kukájába.
Jaromír Čižnár főügyész februárban megerősítette, hogy Šufliarskýt, Žilinkát vagy Lipšicet megfigyelték. „A Žilinkával kapcsolatos információk ijesztően részletesek voltak, kapcsolatok nélkül nem szerezhették volna meg őket" - mondta Čižnár februárban.
Az erőszakos bűncselekmények mellett A. Zoltánt adócsalással is gyanúsítják, amiért 7-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A gyanú szerint több mint egymillió euróval károsította meg az államot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.