Kuciak-gyilkosság: a rendőrség két személyt vizsgál

gašpar

A Ján Kuciak újságíró és barátnőjének meggyilkolása kapcsán folytatott nyomozás során a rendőrség két személyt talált, akik pénteken arról vitáztak, hogy a fegyvereikkel együtt Nagymácsédra kell menniük.

Ezt a szerdai sajtótájékoztatón mondta Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány azt is hozzátéve, hogy erről egy másik bűntény dokumentációja során szerzett tudomást a rendőrség.

A rendőrség kedd éjjel (február 27.), szerdára virradóra házkutatást tartott az említett két személynél, akik kábítószeres ügyleteik miatt már régóta gyanúsak voltak. A rendőrség 160 gramm pervitint, töltényeket, szúró- és vágófegyvereket, valamint egy maroklőfegyvert foglalt le, és ez utóbbit szakértői vizsgálatra küldték – tájékoztatott Gašpar a Kuciak meggyilkolásával kapcsolatos nyomozás aktuális eredményeiről. 

Gašpar elmondta, hogy az eset csak egy a többi közül, amelyet szintén számításba kell venni, mivel nem összpontosíthatunk a gyilkosság egyetlen, médiák által közvetített verziójára, még ha az tűnik is a legvalószínűbbnek.

„Intenzíven foglalkozunk a legvalószínűbb verzióval is, amely az olasz állampolgárokkal függ össze“ – tette hozzá, de részleteket elmondása szerint nem árulhat el. 

A rendőrség birtokába jutott egy olyan információ is, mely szerint Nagymácséd községben legalább egy olyan személy tartózkodott, akit láttak kerítéseken és telkeken áthatolni, illetve egy autóba beszállni. Ezt a személyt egyelőre nem azonosították.

Gašpar azt is elmondta, hogy a nyomozás eddigi eredményei és a szakértői vélemények azt igazolják, hogy

Kuciakot és menyasszonyát egyazon lőfegyverrel lőtték le.

A fegyver típusát nem pontosította. A gyilkosság időpontját még vizsgálják, és a rendőrség az áldozatok mobiltelefonjainak elemzését végzi.

Gašpar egyelőre nem mond le funkciójáról. „Időben dönteni fogok a lemondásomról, és tudatni fogom” – jelentette ki. Az országos rendőrfőkapitány az ellenzék kritikájára is reagált, mely szerint le kellene mondania. „Nem akarok senkinek a lelkiismeretébe gázolni, nem akarom értékelni azokat a személyeket, akik az én lelkiismeretemet értékelik. A tükörbe kellene nézniük, és azt kérdezni maguktól, hogy nem találkoztak-e Szlovákia legvitatottabb vállalkozójával, nem folytatnak-e ellenük eljárást adócsalás miatt, esetleg nem élnek-e vissza a rendőrség titkos dokumentumaival” – közölte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?