Kubiš: Magyarországról "hozzák be" a szélsőségeket

Pozsony |

<p>Éppen a magyarorszégi radikálisok azok, akik Szlovákiába akarják "exportálni" a szélsőségeket - véli a pozsonyi kormány külügyi tárcavezetője. Ján Kubiš erről a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában nyilatkozott.</p>

Meggyőződése, a múlt szombati dunaszerdahhelyi DAC-Slovan mérkőzésen történtekért is magyarországi neonácik egy csoportja felelős, mert ők azért érkeztek a csallóközi városba, hogy ott konfliktust idézzenek elő.
Kubiš lényegében az eddigi szlovák álláspontot fogalmazta meg újra - néhány órával a dunaszerdahelyi DAC és a kassai MFK futballklub szombati mérkőzése előtt. Hasonló értelemben nyilatkozott ugyanis az elmúlt egy hétben a szlovák miniszterelnök, az államfő, a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány is.
Berényi József, az MKP elnökhelyettese hangsúlyozta, a magyarországi szélsőségesek nem élvezik nagy tömegek támogatását, de alattomos dolog Szlovákiában Nagy-Magyarországgal vagy Dél-Szlovákia elszakadásával riogatni. Kubiš egyetért, hogy a  magyraországi szélsőségesek marginális csoportnak számítanak, de nem volna szabad hagyni, hogy egyenruhás menetelést szervezzenek, esküt tegyenek. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?