A volt egészségügyi miniszter elmondta, a szóbeszédekkel ellentétben egyszer sem nyújtott tanácsokat Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyi tárcavezetőnek.
Krajčí tagadja, hogy Matovič tanácsadója lett volna
Marek Krajčí közölte, Eduard Heger (mindketten OĽaNO) miniszterelnök felkérésére nemrégiben részt vett a kórházakról szóló tárgyalásokon.
Azt, hogy a helyreállítási tervből mely kórházak épülnek meg, a miniszterelnök dönti el az egészségügyi minisztériumtól és az illetékes hatóságoktól kapott információk alapján, az egészségügyi miniszter jelenlétében
– tette hozzá Krajčí, aki egyúttal elmondta, gyanúja szerint Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) tárcavezető szándékosan nem készített ütőképes projektet a felújítási tervhez, holott a magánkórházak esetében már beindultak a fejlesztések.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.