Krajčí nem készül lemondani

Marek Krajčí

Marek Krajčí egészségügyi miniszter távozásáról a kormányfőnek kell döntenie, ő nem készül lemondani.

Krajčí erről a Markíza televízió Na telo plus című műsorában beszélt kedden. Szerinte Igor Matovičnak maradnia kell a kormányfői székben, és egyéb személycserékre sincs szükség a kabinetben.

Krajčí azt mondta, „nagyon nehéz” feladat a minisztérium vezetése, de feltételezi, hogy „képes helytállni”. Egy komolyabb kormányátalakítás szerinte „nem lenne túl okos lépés Szlovákia szempontjából”, a kormányválság megoldását pedig abban látja, hogy minden miniszter törődik a maga reszortjával. Azt nem tudja megítélni, segítene-e valamit az ő távozása, és úgy véli, a kormánykoalíció jelenlegi helyzete miatt leginkább Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter a felelős.

Krajčí bejelentette, hogy a szerdai (március 10.) kormányülésen fel akarja vetni a kötelező állami karantén bevezetését a nem uniós országokból hazatérők számára. Azt is kifogásolja, hogy az ingázóknak a 72 órásnál nem régebbi teszt helyett elegendő a hétnapos is. Szerinte fel kell kutatni az összes olyan fertőzöttet Szlovákiában, aki a vírus dél-afrikai mutációjával fertőződött meg.

A miniszter egyeztetni akar a Nemzeti Információs Központ igazgatójával az oltásra való bejelentkezési rendszer működéséről, és elnézést kért azoktól, akiknek nem sikerült feliratkozniuk.

Véleménye szerint a nyári szünet előtt mindenkit sikerül beoltani, aki ezt kéri. Az EU-ban egyelőre nem engedélyezett Szputnyik V vakcinával szerinte három hét múlva kezdődhet nálunk az oltás, erre külön bejelentkezési rendszert hoznak létre, feltételezése szerint egy héttel az oltás megkezdése előtt helyezhetik üzembe.

A Szputnyik V vakcina beszerzése kormányválságot váltott ki, a vásárlásról Igor Matovič miniszterelnök tárgyalt az orosz féllel. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakításáról beszélt, ettől a Sme rodina sem zárkózott el. A koalíció tovább tárgyal, szerdán (március 10.) ül össze a Sme rodina elnöksége, valamint az SaS képviselői klubja. A kormányátalakítás mellett a miniszterelnök és Marek Krajčí egészségügyi miniszter leváltásáról is beszélnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?