A hazai járványhelyzet lassú javulást mutat, az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma fokozatosan csökken – tájékoztatott Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter pénteken. A tárcavezető azonban ennek ellenére is feltételezi, hogy február 8-ától meghosszabbítják a kijárási korlátozást.
Krajčí: A hazai járványhelyzet jelentősebb javulást mutat a környező országokéhoz képest
Krajčí tájékoztatása szerint az intézkedések ellenére 3285-ről 3511-re nőtt a kórházban kezelt páciensek száma, közülük 308-an mesterséges lélegeztetésre szorulnak. Az elmúlt hét napban 94-ről 107-re emelkedett a koronavírusban elhunytak napi átlagszáma.
A lakosok mobilitása enyhén nőtt. Krajčí ezért a tömegközlekedés veszélyeire figyelmeztetett, egyúttal felszólította a közlekedés ezen formáját használókat, az utazás közben ne beszélgessenek és ne is telefonáljanak.
Szlovákiában eddig a lakosság 2,28 százalékát, azaz 123 999 személyt oltottak be, egy részük már a vakcina második adagját is megkapta. A szaktárca vezetője szerint azok, akik beoltatják magukat, ellenállóak lesznek a vírus mutációival szemben is. A legtöbben eddig Pozsony és Kassa megyében oltatták be magukat. A jövő héten több új oltóközpont létesül, így már 52 lesz országszerte. Szlovákia 210 ezer vakcinát kötött le az AstraZeneca vállalattól, az első szállítmánynak február 7-én kéne megérkeznie. Ezzel az oltóanyaggal vakcinálnák a kritikus infrastruktúrában dolgozókat is – árulta el.
Az egészségügyi miniszter várakozásai szerint a Covid-automata február 8-ai indulását követően is Szlovákia a fekete fázisba tartozik majd. Ahhoz, hogy a vörös szakaszba kerüljünk, a kórházban kezelt betegek számának 2 500 alá kell süllyednie – mondta.
Az országos tesztelésen összesen 2 974 323 teszt készült, ebből 36 978 esetben született pozitív eredményt – pontosította Krajčí a tömeges szűrés végleges eredményeit.
A miniszter kérvényezni fogja, hogy Nyitrán és Pozsonyban a lakosoknak ne kelljen negatív koronavírustesztet felmutatniuk ahhoz, hogy munkába járhassanak. A tömeges tesztelés végső eredménye ugyanis az egyik város esetében 1,3%-ot, a másikéban 1,1%-ot mutatott, így azok az ország fertőzöttebb régiói közé kéne, hogy tartozzanak. Mivel azonban ezeket az aktualizált eredményeket csak ma hozták nyilvánosságra, na két városnak nem szükséges a hétvégén tesztelést tartania.
Az egészségügyi miniszter azt feltételezi, hogy a kormány február 8-ától meghosszabbítja a veszélyhelyzetet, és újabb kijárási korlátozást vezet be, amely alól bizonyos esetekben kivételt kapnak azok, akiknek negatív lesz a tesztjük. Hozzátette: a kormány a napokban azzal is foglalkozni fog hogy február 8-ától, önkéntes alapon megnyissák-e az alapiskolák 1. és 2. évfolyamát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.