Krajcer és Číz összekapott

Pozsony |

<p>Az ellenzék szerint a Smer bolseviszta praktikákkal él &ndash; két politikus összeveszett az egyik parlamenti tanács ülésén csütörtökön &ndash; a téma a Smer hozzáállása a Denník N-hez.</p>

Ellenzéki politikusok szorgalmazására összeült a kultúrával és sajtóval foglalkozó parlamenti tanács. A fő téma a Smer viszonyulása a sajtóhoz, különleges tekintettel a Denník N újsághoz lett volna. A tanács végül nem ülésezett, mivel a kormánypárt nem szavazta meg a programot. A múlt héten is hasonlóan jártak.

Mostanra már Daniel Krajcer sem bírta cérnával. „Ezek bolseviszta metódusok, még csak a párbeszédet sem teszik lehetővé. Félnek az igazságtól, beszélni sem akarnak róla. A többség azonban nem elég arra, hogy elhallgattassák az igazságot.” – üzente a politikus.

„Ezek becsmérlő politikai kijelentések. Az ilyen kollegát én nem tisztelem, mert nem szeretem a komolytalanságot. Övön aluli módszerekhez folyamodnak.” – mondta Miroslav Číz (Smer).

Krajcer válaszul megkérdezte, hogy Číz milyen kitűzőt hord az öltönyén. Megtudta, hogy a kínai-szlovák barátság jele az. „Ez remek az ötletszerzéshez. Abban az országban néha kivégzik az ellenzékieket.” – vágta oda Krajcer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?