Közös jelölt kívánatos

Pozsony. „Egyetlen közös ombudsmanjelöltet kell állítania a kormánykoalíciónak. Hogy ez mit jelent, azt mindenkinek a fantáziájára bízom” – nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula frakcióvezető a Magyar Koalíció Pártja elnökségi ülése után.

Pozsony. „Egyetlen közös ombudsmanjelöltet kell állítania a kormánykoalíciónak. Hogy ez mit jelent, azt mindenkinek a fantáziájára bízom” – nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula frakcióvezető a Magyar Koalíció Pártja elnökségi ülése után. Az MKP vezetése elemezte a február 19-i ombudsmanválasztást, és arra a következtetésre jutott, hogy ha nem sikerül megegyezni egy közös koalíciós jelöltben, valószínűleg ebben a megbízatási időszakban már nem lesz emberjogi biztosa Szlovákiának. Bárdos szerint folyamatos egyeztetések folynak a partnerekkel, az MKP-t A. Nagy László és Csáky Pál képviselik. A Koalíciós Tanács következő ülésén is ragaszkodni fognak a közös jelölt állításhoz. „Az általunk kiválasztott személy lehet, de úgy is elképzelhető hogy az emberjogi biztost nem mi delegáljuk, viszont elfogadható lesz számunkra. Lényegtelen, melyik spektrumból kerül ki az illető, a lényeg, hogy a koalíciós képviselők ne csak elméletileg, hanem a gyakorlatban is támogassák. Amíg ez nem történik meg, nem ajánlatos neveket említeni” – tette hozzá a honatya. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?