Közel 1700 esetben regisztráltak súlyos mellékhatásokat koronavírus-vakcina beadása után

koronavírus-vakcina

Keddig 11 073 feltételezett mellékhatást azonosított a koronavírus elleni vakcinák beadása után az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Intézet (ŠÚKL). Az összes bejelentett eset közül 1694-et súlyosnak minősítettek.

Az intézet összesen hét, a vakcinával egyértelműen összefüggésben álló halálesetet tart nyilván, ezek közül négy esetet lehetségesnek, hármat pedig valószínűnek minősítettek. „Más esetekben, beleértve néhány olyat, amelyekkel a médiában is foglalkoztak, kizárták az összefüggés lehetőségét” – közölte az intézet.

A ŠÚKL emlékeztet arra, hogy a koronavírus-fertőzés megelőzésére szánt vakcinát izomba fecskendezik, és a beadást követő órákban vagy napokban kisebb vagy közepes intenzitású reakciók előfordulhatnak, de ezek néhány napon belül megszűnnek. A mellékhatások előfordulása és intenzitása számos tényezőtől függ, például az egyén általános egészségi állapotától, életkorától, az általa szedett gyógyszerektől, az immunválaszától vagy a beoltott személy pszichés állapotától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?