<p>Változást vár az őszi megyei választások után a Mi Szlovákiánk Néppárt – mondta Marián Kotleba pártelnök mondta a szentmihályfalvai községi hivatal előtt tartott szombati nagygyűlésén.</p>
Kotlebáék ismét Szentmihályfalván jártak
Szentmihályfalva (Šarišské Michaľany) |
Elmondta, augusztus végén ismertetik a párt megyei jelöltlistáit, és azok mindenki számára meglepetést jelentenek majd. A kisszebeni (Sabinov) járásbeli településen tartott akción a párt négy évvel ezelőtti ottani megmozdulására emlékeztek, amely ellen beavatkozott a rendőrség. Kotleba szerint az akkori karhatalmi fellépés nem volt megfelelő. Emlékeztetett, akkor – ahogyan ő fogalmazott – a növekvő „roma bűnözésre” akarták felhívni a figyelmet. Beszédében a pártelnök kitért arra, hogy szerinte miként élnek vissza egyesek az ország szociális rendszerével és az intergált iskolákkal. Felszólította híveit, vegyenek részt a novemberi regionális választásokon. A Mi Szlovákiánk Néppárt nemcsak képviselőjelölteket indít az egyes megyékben, hanem megyefőnökjelölteket is. „Nem állítunk megyeelnökjelöltet mindenütt, de Besztercebányán biztosan” – tette hozzá mosolyogva. A Kotleba-párt körülbelül tizenöt szimpatizánsa volt jelen, s további félszáz helybéli távolabbról szemlélte az akciót. Kotleba köszöntötte azt a krasznahorkaváraljai férift, aki neki ajándékozta azoknak a telkeknek egy részét, amelyeket a krasznahorkaváraljai romák hajlékai állnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.