Kotleba: az oligarchák hadjáratot indítottak ellenünk

Pozsony |

<p>Az oligarchák hadat üzentek az egyetlen valódi ellenzéki pártnak. Így magyarázta Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke azt, hogy a főügyészség tegnap indítványozta pártjának feloszlatását.</p>

Ez a fajta eljárás visszatérés az 50-es évekhez - mondta a pártvezér mai sajtótájékoztatóján. Kotleba szerint az oligarchák rájöttek, hogy velük nem lehet politikai üzleteket kötni, ezért a nyers erő alkalmazása mellett döntöttek. Hozzátette: a főügyészség indítványát a kormánykoalíció rendelte meg, mert meg akarják akadályozni, hogy az ĽSNS sikeresen szerepeljen a megyei választásokon, illetve hogy tagokat delegálhassanak a választási bizottságokba. A pártvezér hangsúlyozta: több alternatívájuk is van arra az esetre, ha feloszlatnák a pártot. Jaromír Čižnár főügyész tegnap a Legfelsőbb Bíróságon indítványozta a Kotleba-féle ĽSNS feloszlatását.  Az indoklás szerint a párt szélsőséges, fasiszta tendenciákat mutat és tevékenysége a Szlovák Köztársaság alkotmányába, nemztetközi szerződésekbe és egyéb jogszabályokba ütközik.  "Az ügyészség véleménye szerint a párt céljaa jelenlegi demokratikus rendszer felszámolása Szlovákiában" - mondta Andrea Predajňová, a főügyészség szóvivője.  A főügyészséghez korábban 170 feljelentés érkezett az ĽSNS ellen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?