Kőszegi Imre: Drums Poetica

A magyarországi kereskedelmi rádiókból, tévékből értesülők nem kapnak átfogó képet a magyar zeneéletről, még akkor sem, ha az összest hallgatják, nézik. Állításom első olvasatra talán furcsa. Megmagyarázom. Az elektronikus médiumok hallgatói, nézői arra a kérdésre, hogy a magyar zeneéletnek vannak-e világszerte ismert zenészei, minden bizonnyal azt felelnék: á, dehogy. Pedig vannak! Csak ők a hazai kereskedelmi állomásokon és csatornákon nem kapnak teret. Például a magyar dzsesszélet számos zenésze örvend már-már világhírnévnek. Igaz, a dzsessz mindenhol rétegstílus, mindenütt csak a lakosság néhány százaléka rajong érte.

Kőszegi Imre a stíluson belül világszerte ismert és elismert zenésznek számít. A dzsesszdobos 1963-ban a Bartók Béla Konzervatórium dobszakán végzett. Játszott a tavaly elhunyt Pege Aladár együttesével, közben a hatvanas években többször is feltűnt különböző fesztiválokon, nemzetközi szintű elismerésre téve szert.

Első saját zenekarát 1975-ben alapította meg, a két fúvós, egy dobos és egy ütős zenészt felvonultató Kőszegi Rhythm & Brasst. 1980-ban nemzetközi együttest verbuvált Jack Gregg amerikai basszusgitáros, Zbigniew Namyslowski lengyel szaxofonos és Gárdonyi László magyar zongorista (tanár a bostoni dzsesszakadémián) társaságában. Aztán jött a Super Trio és a huszonnégy tagú Creative Art Ensemble.

Kőszegi erős, sodró ritmusaival, vérbő tempójával hozza lázba a közönséget. Játékában a legnagyobb amerikai dobosok – Philly Joe Jones, Elvin Jones, Art Blakey, Tony Willliams, Jack DeJohnette – stílusának reinkarnációja érezhető. A bebop és free swinging dzsessz van nagy hatással rá, de számos avantgárd produkció aktív részese, közreműködött többek között Szabados György Esküvő című kompozíciójában, valamint számos igényes popzenei felvétel létrejöttében is. Nevével több mint százötven lemezen találkozhatunk. Pályafutása során olyan neves előadókkal zenélt együtt, mint Larry Coryell, Steve Grossman, Trilok Gurtu, Birelli Lagrene, Teddy Wilson vagy Frank Zappa, hogy csak néhányat említsünk. Művészi teljesítményéért számos elismerés mellett megkapta a Magyar Rádió által alapított eMeRTon-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.

A Drums Poetica című album visszaemlékezés a Kőszegi Rhythm & Brass világára, a zenészek az együttes legjobb kompozícióit rögzítették újra. Mindegyik Kőszegi Imre szerzeménye. A lemezen közreműködik: Kőszegi Imre (dob, vibrafon), Deli István (konga, ütőhangszerek), Bacsó Kristóf (alt-, szopránszaxofon), Zsoldos Béla (vibrafon, üstdob, harangjáték, ütőhangszerek), Orbán György (nagybőgő) és Rozsnyói Péter (zongora).

Az album a fent vázoltakból kifolyólag nemzetközi téren jóval nagyobb sikerre számíthat, mint Magyarországon. Akár örülni is lehet ennek, ez csupán nézőpont kérdése. Az viszont mindenképp bosszantó, hogy otthon még azok sem igazán tudnak a korong létezéséről, akik amúgy szeretnék a dzsesszt. És ami még ennél is bosszantóbb: ezek a személyek talán nem is tudják magukról, hogy szeretnék a dzsesszt, ugyanis nincs fórum, ahol találkozhatnak a stílussal. A média a nagyobb és nagy zenepiacokon korántsem bánik vele olyan mostohán, mint a környékünkön. Igaz, a probléma gyökere a magyarság lélekszámában keresendő, a nagy piacokon az a szűk réteg is sok százezer embert számlál, így arrafelé a rétegzenére specializálódó rádió- és tévéadók is minden probléma nélkül megélnek.