Koronavírus: kérdések és válaszok az új intézkedésekkel kapcsolatban

Mikas
Pozsony |

Mivel rohamosan emelkedik a koronavírussal fertőzött személyek száma az országban, a központi válságstáb a héten úgy döntött, szigorítja az előírásokat. Összegyűjtöttük a legfontosabb intézkedéseket, melyek csütörtökön, október 1-én lépnek hatályba. 

Érvénybe lépnek valamilyen korlátozások a szlovák–magyar és a szlovák–osztrák határon?

Nem. A központi válságstáb véleménye szerint ugyanis Szlovákiában is olyannyira romlott a járványhelyzet, hogy már nincs értelme a piros országok közé sorolni Magyarországot és Ausztriát. A válságstáb szerint ebben a három országban nagyjából egy szinten mozog az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, ezért a határellenőrzések bevezetésének semmi értelme nem lenne. 

Mi a helyzet Csehországgal?

Továbbra is érvényes, hogy Csehország a kockázatos, tehát piros országok közé tartozik. Hazatéréskor ezért a határon 72 óránál nem öregebb koronavírustesztet kell felmutatni, ellenkező esetben házi karanténba kell vonulni. A szabályozás alól kivételt kaptak a diákok, tanárok, művészek, sportolók vagy a mezőgazdaságban dolgozók. 

Ez azt jelenti, hogy csütörtöktől is szabadon átjárhatunk ebbe a két országba, még a zöldhatáron is?

Ez csak Ausztriára érvényes. Magyarország határai októberben is zárva maradnak, az országba csak a kijelölt határátkelőkön lehet belépni, s csak akkor, ha azt a magyarországi előírások engedélyezik. A magyar határzár alól ugyanis a visegrádi országok állampolgárai számos kivételt kaptak.

Mit jelent az, hogy október 1-től törlik a tömegrendezvényeket?

A Közegészségügyi Hivatal tájékoztatása szerint ez minden olyan szervezett rendezvényt érint, ahol több ember gyűlik össze egy helyen. Ennek értelmében megtiltják sportrendezvényeket, de a kulturális és az egyházi rendezvényeket is. Csak azok a rendezvények kapnak kivételt, amelyek résztvevői – a vendégeket de a rendezvény szervezőit, a felszolgálókat is beleértve – 12 óránál nem öregebb, negatív koronavírustesztet fognak felmutatni. Ezeket az eseményeket ráadásul 48 órával előre be kell jelenteni az érintett regionális közegészségügyi hivatalnál. Az önkormányzati ülések, a parlament és a kormány ülései ez alól kivételt kapnak. 

Lagzit tehát csak akkor lehetne tartani, ha a pincértől kezdve, a vendégeken át egészen az ifjú házasokig mindenkinek van negatív koronavírustesztje?

Igen, és ez a teszt nem lehet 12 óránál öregebb. Mivel minimális az esélye annak, hogy ezt sikerül kivitelezni, a következő hetekre, ám lehet hónapokra is le kell fújni az összes lagzit.

Engedélyezik legalább az esküvői szertartást?

Igen, az esküvőkön és a temetéseken is csak a szertartás lesz engedélyezve csütörtöktől, a lagzi illetve a halotti tor már nem. Azt, hogy mennyi személy vehet majd részt a szertartáson, tegnapi lapzártánkig még nem tette közzé a Közegészségügyi Hivatal. 

Betiltják a családi ünnepségeket is?

Ezeket nem tudják betiltani, de a járványügyi szakértők mindenkit arra kérnek, ne szervezzenek családi látogatásokat a következő hetekben, az ünnepségeket pedig tegyék át olyan időszakra, amikor a járványügyi helyzet kedvezőbb lesz. Ján Mikas tiszti főorvos ismét emlékeztetett, hogy a legtöbb ember épp ilyen családi összejöveteleken, esküvőkön, lagzikon fertőződött meg. 

Az üzletekre és bevásárlóközpontokra vonatkozó előírások is változnak?

Igen. Ismét meghatározzák, összesen mennyi vásárló lehet egy adott üzletben vagy plázában, tehát bevezetik a koronavírus-járvány első hulláma alatt megismert létszámplafont. A boltokban tíz négyzetméterre csak egy vásárló juthat októbertől, többet nem engedhetnek be. A bevásárlóközpontokra is ugyanez vonatkozik majd, ám csak az egyes üzletek eladóterületének az összege lesz a mérvadó, az egyéb közös helyiségek vagy folyosók alapterülete már nem, minek következtében a jelenleginél jóval kevesebb ember fog csak elférni a bevásárlóközpontokban. 

Ki fogja ellenőrizni azt, hány ember van az üzletekben?

Az adott bolt alkalmazottjainak kell a bejáratnál. A vásárlókat bizonyára a már ismert bevásárlókosár-rendszer alapján fogják beengedni a boltokba; csak annyi bevásárlókosarat helyeznek forgalomba, amennyi ember lehet az adott üzletben. A kormányfő ugyanakkor bejelentette, hogy a rendőrség nagy erőbevetéssel fogja ellenőrizni a szigorított előírások betartását.

Ismét elkülönítenek bizonyos órákat a 65 évesnél idősebb személyek bevásárlására?

Nem, ez egyelőre nincs tervben.

Hol lesz kötelező októbertől a szájmaszk?

Tulajdonképpen mindenütt, ahol mostanáig is, tehát a tömegközlekedésben, a nyilvános beltereken, éttermekben stb. Újdonság viszont, hogy csütörtöktől már kint is kötelező lesz a szájmaszk viselése, ha a nem egy háztartásban élő személyek két méternél közelebb kerülnek egymáshoz. Sportolás közben nem kötelező szájmaszkot viselni. 

Bezárják az éttermeket és a kocsmákat?

Többségüket nem, csupán korlátozzák a nyitvatartásukat. Minden olyan vendéglátóipari egység, amelyben ételt vagy italt szolgálnak fel, csak reggel hat és este tíz óra között lehet nyitva, feltéve, ha rendelkeznek ülőhelyekkel. Olyan büféket, kocsmákat vagy diszkókat, ahol csak állóhelyek vannak, csütörtöktől be kell zárni. Az ételkihordó szolgáltatásokat nem érintik változások. 

Bezárják az iskolákat?

Egyelőre nem. Továbbra is érvényes, hogy minden egyes iskolában külön kezelik a járványhelyzetet. Van, ahol csak egy vagy több osztályt zárnak be, előfordul viszont az is, hogy az egész iskolát be kell zárni. Ezen a téren egyelőre nem terveznek országos érvényű intézkedéseket.

És mi a helyzet az egyetemekkel, nyitva maradhatnak?

A kormányfő hétfőn felszólította az egyetemeket, térjenek át a távoktatásra, a diákokat pedig küldjék haza a kollégiumokból. Az egyetemek jelentős része ezt már megtette. 

Mit jelent az, ha a kormány dönt a vészhelyzet kihirdetéséről?

A kormány ezt abban az esetben hirdetheti ki, ha veszélyeztetve van az emberek élete vagy egészsége. Ezalatt az idő alatt az államnak joga van korlátozni a polgárok alapvető jogait. Például megtilthatja az egészségügyi dolgozóknak, hogy szabadságra menjenek, de korlátozhatja az emberek szabadságjogát is például azzal, hogy megtiltja a lakosoknak, hogy elhagyják otthonukat. A kormány ma fog dönteni a vészhelyzet kihirdetéséről. A március 16-án kihirdetett vészhelyzet június 14-ig volt érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?