Kormánypárti pellengéren a gazdasági miniszter Putyin követelései miatt

Sulík
Pozsony |

Az orosz gázkereskedelemmel kapcsolatos rubelelszámolás kérdése már a szlovák kormányon belül is feszültséget okoz. Richard Sulík gazdasági miniszter hatalmas vihart kavart azzal a hétvégi kijelentésével, amely szerint Szlovákia végső esetben hajlana a rubelben történő kifizetésekre.

„Annak ellenére, hogy Szlovákiában a téli fűtési szezon a végéhez közeledik, a szlovák iparnak nagy mennyiségű gázra van szüksége, az orosz gázszállítást így nem szabad leállítani. Ezért mondom, hogy – és ez talán túl pragmatikus álláspont egyesek számára – ha van olyan feltétel, hogy rubelben kell fizetni, akkor fizessünk rubelben” – mondta el Richard Sulík gazdasági miniszter a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában, emlékeztetve arra, hogy Szlovákia gázfogyasztásának a 85%-át Oroszországtól vásárolja. „Támogatjuk az ellátás diverzifikálását, de ez több évre szóló kihívás, miközben körülbelül hat hetünk van arra, hogy megoldjuk a jelenlegi helyzetet. Az utolsó gázszámlát március végén fizette ki a Szlovák Gázművek (SPP), a következő számla megtérítése pedig május 20-án esedékes” – tette hozzá Sulík.

Moszkva követelései

Oroszország április elsejétől tette kötelezővé a rubelelszámolást az uniós országok földgázvásárlásai esetében, és a gázcsapok elzárásával fenyegetőzik, ha nem teljesítik a feltételeit. Ahhoz, hogy az uniós országok, köztük Szlovákia, orosz földgázt vásárolhassanak, az orosz Gazprombanknál rubelszámlát kellene nyitniuk, amelyet április 1-jétől kezdődően a gázszállítások kifizetésére kellene használniuk. Az európai vevők az eredeti szerződéseknek megfelelően továbbra is euróban vagy dollárban utalhatják át a gázszámlák ellenértékét a Gazprombanknál nyitott számlára, az orosz bank pedig a hivatalos árfolyamon váltja majd át a megérkezett eurót rubelre, és utalja tovább a Gazpromnak, amely eredetileg leszállította a gázt. Így tehát az euróban elindított kifizetés végül rubelben érkezik meg a Gazprom könyvelésébe.

Több európai ország, köztük Németország és Franciaország már megtagadta a gázfizetésnek ezt a módját. „Támogatom ugyan az EU-val való közös fellépést és a közös megoldások megtalálását, de a gázszállításoktól nem vághatnak el minket” – mondta el Sulík a hétvégén.

Orosz propaganda?

Sulík mondatai szinte azonnal heves reakciókat váltottak ki a kormánypártok képviselőiből, akik a közös uniós fellépés mellett kardoskodnak. „Richard Sulík szavaira azonnal felfigyelt az orosz média, amely oroszbarát propagandaként terjesztette azokat. Megértem, hogy Sulík gazdasági miniszterként igyekszik biztosítani a gázellátást, de ez a kijelentés aláássa az EU közös álláspontját ezekben a nehéz időkben” – figyelmeztetett Andrej Stančík, az OĽaNO parlamenti képviselője. „Szlovákia az orosz földgázvásárlás során egyeztetni fog a többi uniós tagállammal” – reagált Sulík felvetésére Eduard Heger kormányfő is.A legkisebb kormánypárt, a Za ľudí nyilatkozatban határolódott el Sulík kijelentéseitől, amelyek szerinte „szakítanak a közös európai megközelítéssel, és ezáltal veszélyeztetik Szlovákia hosszú távú biztonságát”. „Richard Sulík gazdasági miniszter kijelentései, miszerint rubelben kell fizetni, ha az oroszok úgy kívánják, nemcsak Szlovákia érdekeivel, hanem a közös uniós fellépéssel is ellentétesek. Szlovákiának érvényes szerződése van az Orosz Föderációval, és ragaszkodnunk kell a megállapított feltételekhez” – vallja Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke.

„Dezorientált” miniszter

Az esettel kapcsolatban megszólalt Szlovákia volt pénzügyminisztere, Ivan Mikloš is. „Azzal, hogy hajlandó lenne rubelben fizetni a gázért, meghajol Putyin előtt egy olyan helyzetben, amikor más uniós partnerek világosan és egyértelműen elutasították az orosz elnök játékát. Az EU egysége itt alapvető fontosságú, és Putyin egyik prioritása, hogy ezt az egységet megtörje, amiben Sulík gyakorlatilag segíti őt” – írta Mikloš hétfőn a közösségi oldalán, „Putyin hasznos idiótájának” nevezve Sulíkot. „Több ukrán barátom is felhívott, akik elborzadtak ettől a hírtől. Biztosítottam azonban őket, hogy ez nem a szlovák kormány hivatalos álláspontja, ez csak egy állandóan dezorientált miniszter álláspontja” – írta Mikloš.

Óvatosabb fogalmazás

A felháborodott nyilatkozatok hatására hétfőn már Sulík is módosított az álláspontján. „Az orosz gázszállításokért az érvényes szerződés szerint, azaz euróban fogunk fizetni. Ugyanakkor várjuk az orosz igények elemzését, amelyen az Európai Bizottság dolgozik” – mondta el a gazdasági miniszter, hozzátéve azonban, hogy Szlovákia annak ellenére cselekszik együtt a többi uniós országgal, hogy extrém módon függ az orosz gáztól. „Az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja, hogy az orosz követelések mennyiben sértik a szerződéses kötelezettségeket és az uniós jogot. Megvárjuk az eredményeket” – hangsúlyozta Sulík, aki szerint Szlovákia a háború kezdete óta minden erejével segíti Ukrajnát, és ezután is ezt fogja tenni, ugyanakkor nem segítenénk nekik túl sokat azzal, ha gyengítenénk a szlovák vagy az európai gazdaságot.

Sulík hétvégi megszólalását hétfőn a gazdasági tárca államtitkára, Karol Galek is finomította. „Bár Szlovákia az Európai Unión belül azon országok közé tartozik, amelyek rendkívüli módon függnek az orosz gázszállításoktól, nem tervezi, hogy rubelben fizessen ezért a nyersanyagért, ahogyan azt Vlagyimir Putyin orosz elnök követeli” – mondta el Galek a Szlovák Gáz- és Olajipari Szövetség (SPNZ) által szervezett beszélgetésen. „Szlovákiából nem fogunk egyéni kifizetéseket küldeni rubelben” – tette hozzá az államtitkár. Szerinte ez az álláspont csak akkor változhat, ha az egész Európai Unió egyetért egy ilyen lépéssel. Galek szerint az orosz elnök rendeletét jelenleg az Európai Bizottság vizsgálja, ez ugyanis sértheti az uniós szankciókat. Az államtitkár azonban úgy véli, hogy a földgáz rubelben történő kifizetésére soha nem kerül sor.Galek emlékeztetett a minisztérium álláspontjára, miszerint nem lehet azonnal elzárni Szlovákiát az Oroszországból érkező gázszállításoktól. Szerinte ehhez a változáshoz öt évre van szükség, bár a válságforgatókönyv egyéves határidőt is előirányoz. Ebben az esetben Szlovákiának azonban be kellene vezetnie bizonyos ellátási korlátozásokat.

Bizonytalan jövő

A bizonytalanság ellenére egyébként Oroszország hétfőn is folytatta az európai gázszállításokat. Az orosz állami tulajdonú Gazprom energiaipari óriásvállalat közölte, hogy az európai fogyasztók igényeinek megfelelően továbbra is szállít földgázt Európába Ukrajnán keresztül is. Az Európai Unió (EU) vezetői azonban további szankciókat sürgetnek Moszkva ellen. Christine Lambrecht német védelmi miniszter vasárnap (április 3.) kijelentette, hogy az EU-nak meg kell vitatnia az orosz gázimport tilalmát, miután kiderült, hogy az orosz hadsereg súlyos atrocitásokat követett el Ukrajnában, és Emmanuel Macron francia elnök is támogatta az orosz olaj- és szénimportra vonatkozó szankciókat. Az orosz energiaszállítások jövője így egyre bizonytalanabb. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?